Lázadás

Winston Churchill nagy angol politikus mondása jut eszembe: "Aki húszévesen nem liberális, annak nincs szíve, aki negyvenévesen nem konzervatív, annak nincs esze". Igen, ez lenne az élet rendje, ez lenne a normális. Ha rajtam múlna, liberálisoknak soha sem adnék hatalmat, mert hatalmukat az erőszakos identitásvesztés, a szenvedés, az elnyomás, a terror és a gyilkolás kíséri.

Jól mondom? Liberálisoknak nem adnék hatalmat? Igen, a ma liberálisainak. Ezek a liberálisok nem a klasszikus szabadelvűek, a szabadságukért, a népükért, a nemzetükért életüket kockáztató lázadók, felvilágosultak, hanem valamiféle internacionalista, kommunista gyökerű, globalista, nemzetek feletti, minden civilizált erkölcsiséget, nemes hagyományokat félredobó fajzat, akik a pénzért, a hatalomért képesek a többezer éves keresztény kultúrát szétrombolni. Csak a rendszerváltás utáni években jöttem rá, hogy tőlem, sokunktól ezek ellopták a liberális szó valódi jelentését, átértelmezték a hagyományos magyar szabadelvűséget, amelynek a többi között olyan nagy alakjai voltak, mint Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Eötvös József vagy Deák Ferenc.

Akik átélték az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, azok tudják, hogy bár a szovjet hadsereg leverte a forradalmat, de a forradalom lángja nem aludt ki, évekig tartott a belső ellenállás, a Deák Ferenc-i passzív rezisztencia. A munkástanácsok sztrájkjai megbénították hónapokig a gazdaságot, Budapesten a közlekedést. A Márciusban Újra Kezdjük- a MÚK- résztvevői 1957-ben újra ki akarták robbantani a forradalmat. De addigra már annyi ember kivégeztek, börtönbe csuktak, hogy a maradék ellenállókat a belügy egykori ávéhás tisztjei, a karhatalmisták felszámolták. A leszámolás, a megtorlás ellenére a fiatalok még országszerte szervezkedtek. Mansfeld Péterrel kivégzésével egyidőben a budai Petőfi Sándor Gimnáziumban 1957-ben megalakult a ,,Szabadságharcos csoport", Csukás Endre vezetésével. Csatlakozott hozzájuk a Toldy Ferenc Gimnázium jónéhány tanulója is. De befújták őket. A Legfelsőbb Bíróság 1960-ban zárt tárgyaláson huszonnégy budai gimnazistát ítélt rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre:

miatt. A levegőben - mi akkori gimnazisták - akkor még mindig éreztük, hogy valamit tenni kell. Lázadtunk, de naivak, hiszékenyek voltunk. Nem sejtettük, hogy mekkora kockázatot vállaltunk. A József Attila Gimnáziumban - egykori ciszterci, ma újra az - is felállt egy csoport. Hozzánk csapódott egy egyetemista is. Nem tudtuk, hogy be volt szervezve. Ő ajánlotta, hogy írjunk röplapokat. Apám Royal írógépén pötyögtettem a felhívásokat, a többi között, hogy szabotáljuk az orosz nyelv tanulását. A gimnáziumban kezdtük a röplapok terjesztését. Szerencsénkre időben lebuktunk, az igazgatónk kezébe került egy felhívás. Nyomozott és megtalált bennünket. Kevés családnak volt abban az időben írógépe. Az osztályból csak kettőnknek volt, K. Csabáéknak és nekünk. Fiala, az igazgató csak ennyit mondott:

Megúsztam egy igazgatói megrovással, a szervezkedés vezetőjét, K.Zoltán osztálytársamat kirúgták. Rendes volt az igazgatónk, nem tett feljelentést a rendőrségen. Hány és hány ilyen eset lehetett abban az időben, ahol a tanár tanárként viselkedett. Visszagondolva én akkor nemzeti liberális lehettem. Ezt ma már nem mondhatom, mert ezt a gyönyörű szót az egykori komcsik leszármazottai, a külföldön kiképzett liberális ivadékok, a volt bolsevista diktatúra szellemi megmondó emberei ellopták tőlünk.

Ezért írtam az elején, hogy lázadni csak demokráciában lehet. Diktatúrában bitófa járt érte vagy hosszú börtönbüntetés. Nem mindegy, hogy egykori fiatalok mi ellen lázadtak és a maiak mi ellen lázadnak. Lázadunk a diktatúra ellen, lázadunk a szabadságunk megőrzéséért vagy lázadunk a nem tetsző kormány ellen. Ma nem kockázatos ellentmondani. Szabadon megteheti bárki minden következmények nélkül. A lázadás pozitív jelentését is átértelmezték magyar internacionalistáink. Ők lázadnak, szervezkednek a nemzeti érdekeket, a szuverenitásunkat védő demokratikus kormányunk ellen, lázadnak a haza ellen. Szabadon lázíthatják egyes tanárok az egyetemeken - ELTE, SZTE (Szegedi Tudományegyetem), CEU, stb. - a középiskolákban a diákokat. Érzékenyíthetnek különböző szervezetek az alkotmány ellen, kritizálhatják a bíróságok és az ügyészség munkáját, egy ideig még a beteges szokásokról, abnormális viselkedési normákról is érzékenyíthették a gyerekeket egyes oktatási intézményekben. Sőt, a külföldről pénzelt állítólagos civil szervezetek kampányolhatnak a migránsok befogadásáért.

Egyszóval széles a tér. A valódi lázadás ma a nemzeti ügyek mellett való kiállást jelenti. Akárcsak a reformkor, vagy az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc idején volt. A valódi lázadó ma az, aki ebben a globalizált, sematikussá vált világban kiáll a konzervatív, keresztény értékek mellett. A valódi lázadók azok, akik szembeszegülnek a genderizmus, az LMBTQ , a pedofília, a homoszexualitás népszerűsítése ellen, ami előbb-utóbb az európai civilizáció önfelszámolását jelentheti. Ennek féken tartásában, visszautasításában van nagy szerepe a mai fiatalságnak, a fiatal értelmiségieknek, akik lázadnak, szembeszállnak az elferdült liberális mainstream ellen, az abnormalitás ellen. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy aki eltér a normalitástól és erőszakosan terjeszti beteges hajlamait, megront gyermekeket, annak pszichiátriai intézetben vagy börtönben a helye.

Ma, ellentétben Churchill megjegyzésével: aki húszévesen liberális, annak elment az esze, aki viszont konzervatív, jobboldali, nemzeti, annak van szíve.

Vezető kép: MTI/Kovács Attila