Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nemcsak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját, és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nemcsak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Mikia35
2024-05-09 at 16:33
Kondor Imre
2024-05-08 at 18:45
Igazad van! senki nem szereti, ha hülyének tartják, főleg, hogy ezek a balfékek közben még rabolnak is.
Álhíreket gyártanak, engedély nélkül építkeznek, és azt hiszik büntetlenül megtehetnek mindent!
A politikusi bűncselekményeknél, az ítéletben miért nincs: közügyektől való eltiltás??? Egy egyszerű 10eFt-s lopásnál már 1 évet kiosztanak.
Röhögnek a markukba, és másnap a következő bűncselekedetüket tervezgetik, és hajtják be a hasznot.
Össze lehet számolni, hogy a rendszer váltás óta az adóforintjainkból a ballibsi banda mennyit síbolt, tüntetett el. Hatalmas összeg, majdnem minden héten olvashatjuk itt ez, ott amaz sikkasztott, lopott.
Pesrze ez a vérükben van, ezt hozták otthonról a munkásőr apukák csemetéi. Már az átkosban megszokták. neikik szabad!
Legyen már végre elszámoltatás, számonkérés!!!
A mocsadék vigyorog a Brüsszeli parlamentben, elárulja a hazáját, kitántorog lovon a tengerből, és mínősíthetetlen hangon ordibál a parlamentben.
Nincsenek normális emberek ebben az országban? Nyissuk már ki végre a hangunkat, és a kezünket és zavarjuk el nagyon de nagyon messzire…
Piroska
2024-05-09 at 05:32
Aki szerint bezzeg Romániában sokkal jobb, mint Magyarországon, költözzön oda, uniós jog, élni kell vele.
Kondor Imre
2024-05-08 at 18:45
Nem hülyék az emberek,így igaz,de annak nézi mindenki.Az összes párt hiába vannak bizonyítékok,ki röhögnek mindenkit. Mivel semmi de, de semmi nem történik.Szinte elévülésig húzág az ügyeket aztán mindenki csendben csalódottan haza megy.Most már mindenki csak kegyint becsapva érzi magát mindenki.AZ összes vörös báró, azóta is szabadon garazdalkodik.Na ezt jó lenne ha valaki elmagyarazna a hülye népnek.