A Veszprémi Járási Ügyészség vesztegetés miatt emelt vádat egy szülész-nőgyógyász ellen, aki nem elégedett meg 50 ezer...
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a Fidesz jövő szerdára Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes korábbi nemzetbiztonsági ellenőrzése...
Az MSZP politikusának tűrnie kell a kemény kritikát, még ha nevét erőszakos nemi közösüléssel is hozzák összefüggésbe....
Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség a múlt nyáron...
Egy harmincezer forintos lakásüggyel tért vissza az országos politikába Juhász Péter, aki januárban azért mondott le a...
Az IMF-nél létezik egy megállapodás, amely szerint a hatóságokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos információkat bizalmasan kezelik – közölte...
Hamarabb kezdjük meg fizetni a paksi gigahitel önrészét, mint az Lázár János mondta, ha pedig késünk a...
Kiadták az elfogatóparancsot a Tóásó-ügy volt ügyésze ellen Bolíviában, miután Brazíliába szökött. A jogász a napokban utazott...
Az Átlátszó megszerezte annak a NAV vizsgálatnak az anyagát, amelyet az adóhatóság az Újpest Football Club Kft....
Összesen 1,2 milliárd forintos bírságot szab ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azokra a bankokra, amelyek jogszerűtlenül...
Sorra nyerhetnék a személyiségi jogi pereket a vezetőszíjon kísért politikusok? – teszi fel a kérdést a Népszabadság...
Páros lábbal rúgta ki Varga Bélát a héten az amerikai dzsesszzenekara, amikor megtudták, hogy ő a Kuruc.info...
Lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség S....
A Blikk szerint Simon Gábor bukott, letartóztatott MSZP-politikus Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevelébe lakcímként az ottani...
Fürst György alpolgármester a Közép-Afrikai Köztársaság diplomataútlevelével igyekezett megúszni a felelősségrevonást a VI. kerületi ingatlanpanama ügyében –...
Több gyilkosságban való közreműködést is beismert a csepeli hajléktalangyilkosságok másodrendű vádlottja, B. Zsolt a büntetőper szerdai tárgyalásán...
Hatvannégy környezetvédő civil szervezet 12 pontba foglalt környezetpolitikai kormányprogramjának kiáltványát eljuttatta a választáson induló pártok elnökeinek szerdán a...
Papp Albert volt APEH-vezető szexklubot tart fent, ahol az MSZP vezetői kurváztak pornósokkal – állítja egy gigantikus...
Nem vagyoni kártérítésként 3100 eurót (950 ezer forint) ítélt meg Gál Györgynek, a Hunvald-per fővádlottjának az Emberi...
“Bár a baloldali 4K! nem tudott elég aláírást összeszedni ahhoz, hogy országos listát állítson, másoknak azért összejött:...
Simon Gábor állítása szerint nem a saját pénze volt az osztrák Volksbankban elhelyezett 577 ezer euró és...
Pénztárgépeket dobtak ki a Mecseki Parkerdőben. A bama.hu úgy tudja, hogy az Árpád-tető környékén elszórt készülékekre a Mecseken...
A Népszabadság az áprilisi választásig hátralévő időben mérlegre kívánja tenni az Orbán-kormány elmúlt négy évben nyújtott teljesítményét....
A Képviselői Irodaháznál akciózott éjszaka a Greenpeace – írja az Origo. A zöld szervezet a fukusimai atomkatasztrófa...
Vádat emeltek az ellen a kaposvári házaspár ellen, amely 2011-ben egy kiskorúról mobiltelefonnal olyan fényképeket készített, ami...
Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Szilvásy György után Szekeres Imre is tagadja, hogy nejlonszatyorban adtak volna lelépési...
„Feloldozta bűnei alól a baloldalt, de Simon Gábort elküldte a csudába” Gyurcsány Ferenc a Budai Liberális Klubban...
Kényszerítés vádjával állnak újra a bíróság előtt az MDF egykori vezetői, Dávid Ibolya és Herényi Károly az...
Megkezdődött a csepeli csövesbanda pere hétfőn (korábbi cikkünk itt) a Budapest Törvényszéken. A haramiákat a szerb B....
Már két gyanúsítottja van a Romkert szórakozóhely felgyújtása ügyében hét éve indult nyomozásnak – értesült a PestiSrácok.hu....
Hétfőn jelent meg a börtönből kiszabadult Zuschlag János ex-MSZP képviselő botránykönyve. Bár erősen kérdéses, mennyire hiteles Zuschlag...
A reklámozók évről évre kevesebbet költenek a tévékben, az állami hirdetések furcsamód nem a nézettebb, hanem a...
Forradalmi változásokat hoz a gazdasági életben a nemzeti ünnep napja – írja a Népszabadság. A napilap szerint...
Kormányfőjelölti ambícióinak feladása után a kampányt még végigcsinálja, de nem ül be a parlamentbe Bajnai Gordon –...
A Fidesz 92, a baloldali Összefogás 14 egyéni körzetben nyerhet az április 6-i választáson, 135 képviselő támogatásával...
Az Elmű rossz bekötése miatt 2011 óta fizeti a szomszédja horribilis villanyszámláját egy férfi, de a szolgáltató...
A washingtoni magyar nagykövet a visegrádi országok nagyköveteivel karöltve arra kérte az USA-t, hogy engedélyeztesse nekik a...
Bérgyilkosok akarják megölni Ruttner György sztárügyvédet, aki emiatt hetekig védő őrizet alatt dolgozott és élt családjával –...
Nem megy el hétfőn Mesterházy Attila a Mentelmi Bizottság ülésére, amely Simon Gábor vagyongyarapodását vizsgálja. A testület...
Halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost. Az MSZP börtönviselt országgyűlési képviselője szerint ez egyértelműen összefüggésben van azzal, hogy pénteken...
Újrakezdődik az elsőfokú büntetőper a több mint öt évvel ezelőtt kipattant UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya, az MDF...
A Honvéd-tábor egy óriási transzparenst készített, amin szerepelt Puskás Ferenc neve, de a felcsúti vezetők leszedették a...
Nyolcvannál több katonai teherautóból álló, feltehetően orosz katonai konvoj érkezett Szimferopolba – jelentette vasárnapra virradóra az ukrán...
Ismét sikertelenül próbáltak bejutni a Krím félsziget belsejébe az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött...
Az EMIH vezető rabbija szerint sokan félreértik, hogy mi egy zsidó hitközség feladata. A bojkott kontextusát, azt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS