Azt kérik, az államfő mentse fel a legfőbb ügyészt és a PSZÁF elnökét – írta az FN24....
Felkavarja az állóvizet a főváros, hogy bérlőket találjon a Bálnába – írta mai számában a Népszabadság. Már...
Csányi Sándor nem fontolgatja a távozást az OTP Bank éléről – így reagált a bank sajtófőnöke az...
A hetekkel ezelőtti letartóztatások után is terjesztették a veszélyes kábítószert, amelytől korábban ketten meghaltak. – írja a...
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 32 ellenőrzést folytatott le tavaly, a vizsgálatok 693 szervezetet érintettek, az általa...
A minap a postán egy nagyobb összegű sárga csekk befizetése során az ügyintéző egy papír alapú dokumentumot...
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az idén 165 mobil sebességmérő, jövő április végéig pedig legalább 300, legfeljebb 365...
Csányi Sándor rohamtempóban szabadul meg OTP-részvényeitől, a bank papírjai majdnem 20 százalékot estek az elmúlt napokban. A...
Magasra csaptak az indulatok Pusztakovácsiban. Egy család azt ünnepelte, hogy egyik rokonuk kiszabadult a börtönből, és részegen...
Három embert hallgattak ki gyanúsítottként a Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás ügyében – erősítette meg a Blikk...
Természetes okból halt meg hirtelen Horváth Sándor, a hajógyári-szigeti klubok új tulajdonosa – tudta meg a HVG...
A Hetek értesülései szerint az MSZP-ben sokan azt sérelmezik, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti alkalmatlanságáról beszéltek több helyütt...
Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett...
Nagyjából ötven tételt értékesített romos autóflottájából a rendőrség. A klasszikus autóárverésen a meglepő tételek mellett csak a...
Jövő hét szerdán tárgyal a kormány a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről. Az már biztos, hogy visszamenőleg is belenyúlhatnak...
Hétfői halála előtt még interjút adott a Figyelőnek Horváth Sándor Péter, a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyek új bérlője,...
Vizsgálat lefolytatására kérte fel a fővárosi Szent János Kórházat érintő betegpanaszok miatt az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi...
Kemény hangú levelet kapott Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára Karl Falkenbergtől, az Európai...
Újra kihallgatták ma Vizoviczki Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészségen, ahol részletes, érdemi vallomást tett és kérdésekre is...
Az antiszemitizmus elleni küzdelem céljából életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az Anti-Defamation League – Rágalmazásellenes...
Ismét a szakértői vélemények késlekedése miatt szabadul ki egy gyilkosság gyanúsítottja – írja a blikk.hu. A lap...
A Sólyom Airways hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban – közölte Vágó József, a légitársaság vezetője...
A kabinet már a kormányváltás után zászlajára tűzte, hogy véget vet a körbetartozásoknak. Ezen célkitűzést megkérdőjelezi a...
Több tízezer egykori MSZMP tag adatait tartalmazó mikrofilmet hagyott maga után Köztársaság téri volt székházában az MSZP....
Több százezer közalkalmazott és köztisztviselő indíthat pert az állam – pontosabban munkáltatója – ellen a Kúria jogerős...
Tovább folyik a kormányzati ötletelés a devizahitelesek megmentésére. Visszamenőleg nyúlnának bele a hitelszerződésekbe, ha például a szerződéskötéskor...
Több busz és villamos forgalmát is korlátozhatják szerdán reggel a főváros I. kerületében, ahol kedden egy 50...
Megállapodtak az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői kedden a közpolitikai javaslataik összehangolásáról és a közös egyénijelölt-állítás...
Nagy meglepetések érhetik a pénzügyeiket figyelmetlenül intézőket a következő hónap végétől. Pénzükhöz csak alaposan megcsapolva juthatnak hozzá...
A média hírverése és az önkormányzat fellépése együttesen vezetett ahhoz, hogy bezárt a város három legrosszabb minősítésű...
Az Alkotmánybíróság (Ab) átmenetileg felfüggesztette a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait módosító törvény egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, mert azok súlyosan...
Továbbra sincs nyugalom a pusztán (…), a három éve tartó vezetőcserék legújabb fejleménye azonban újabb vihart kavart...
Egy most készülő törvény kizárná, hogy az ingatlan tulajdonosa a szomszédságában végzett zavaró tevékenység megtiltását vagy korlátozását...
Június közepén a Szegedi Törvényszék jogerősen három év végrehajtható szabadságvesztésre ítélte dr. Loboda Fábián szentesi nőgyógyászt. Felesége,...
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség...
Az államosításra váró több mint száz takarékszövetkezet közül az egyetlen várható kivétel a Duna Takarékszövetkezet. A Népszabadság...
Anyja karjában halt meg H. S. Péter, aki néhány hónapja átvette a Hajógyári-szigeti szórakozóhelyek irányítását – írta...
Megszüntették a nyomozást abban az ügyben, amelyben zsarolással, majd később önbíráskodással gyanúsították Leisztinger Tamást. A BRFK szerint...
A volt titkosszolgálati vezetők ügyében született dokumentumok titkosságának feloldását kéri az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága az Alkotmányvédelemi Hivatal...
Szerencsésnek mondhatja magát az NB I-be most feljutott Mezőkövesd: a kormány 400 millió forintot adott a klub...
Az Együtt-PM szövetség elküldte jelöltnévsorát az MSZP-nek, a lista azonban a lehetséges 106 név helyett csak 90-et...
Augusztus végén kezdik meghallgatni a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, Szilvásy Györgyöt a Portik-Laborc találkozókkal összefüggésben. A találkozókat...
A 444.hu a Balaton Soundról készített video-riportot, amikor lefilmezte a miniszterelnök lányait is tánc közben, amit az...
A kormány pályázatot írna ki játékgépekre. Varga állami koncesszióban újra engedélyezné a nyerőgépeket tíz városban – írta mai...
Egyetlen jogerős ítélet sem született még az MSZP–SZDSZ-es vezetés idején történt fővárosi korrupció- és visszaélésgyanús ügyekben. Az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS