Ukrajna számára folytatott kémkedéssel gyanúsított orosz állampolgárt vett őrizetbe kedden a Krím félszigeten az orosz Szövetségi Biztonsági...
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a terrorista tartalom online terjesztésének kezeléséről azzal a céllal, hogy...
Sebastian Kurz kedden a cseh, szlovén és bolgár miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót Bécsben az európai vakcinaelosztás kapcsán....
Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen...
Deutsch Tamás nyílt levélben fordult a magyarországi Momentum Mozgalmat is magában foglaló progresszív Renew Europe (RE) EP-frakció...
Markus Söder szerint az örökös várakozás helyett kezdeményezően kell fellépni az új típusú koronavírus ellen Oroszországban kifejlesztett...
A brit kormány kedden ismertetett felülvizsgált stratégiai tervezete alapján Nagy-Britannia visszavonja az önálló hadászati nukleáris kapacitásának korlátozásáról...
Speciális vonatot mutatott be az olasz vasutak műszaki igazgatóságának vezetője. A szerelvény, amely a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek...
Megszavazta kedden a nyugat-ukrajnai Lemberg megyei tanács azt a határozatot, amelyben a kormányhoz, valamint a sport- és...
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), ultimátumot adott a Twitter számára: ha egy hónapon belül nem...
Elképesztő magasságokba emelkedik a baloldali hazugságkampány. A DK, amely nem is olyan régen még a kínai vakcina...
Összesen hatezer-kilencszáz eurós pénzbírsággal sújtották azt a tizenegy Erasmus-ösztöndíjas francia diákot, akik fittyet hányva a járványügyi korlátozásokra...
A Facebook kontra nemzeti szuverenitás vitájában ismét a megavállalat mellé állt az Európa Tanács. Dunja Mijatovic, az...
Szijjártó Péter közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében számolt be Szarajevóban tett látogatásáról. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a...
A franciaországi Bretagne régióban a koronavírus új mutációját azonosították, amelyet a hagyományos PCR-tesztek nem mutatnak ki. A...
Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje hippokratészi esküjét...
Gyermekeket is lefejeztek az iszlamista lázadók az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol rohamléptékben súlyosbodik a humanitárius válság,...
Március 15-én kiosztották a Kossuth-díjakat, ennek kapcsán a balliberális tábor egyik véleménydiktátora, Vásárhelyi Mária pártszolgálatos seggnyalónak nevezett...
Az Európai Beruházási Bank (EBB) által Magyarország részére biztosított források az egészség védelmét, az állások megtartását és...
Költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy tatabányai könyvelő ellen, aki egy...
A Mészáros Csoport tizenötmillió forinttal támogatja a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért...
Annyival több szerb és magyar ember életét tudtuk megvédeni, mint amennyi keleti vakcinát megvásároltunk, és amennyi oltást...
A magyar reklámadó, és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós...
Megkezdődik a Lánchíd korszerűsítése, a szerdai részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a...
Novák Katalin a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta: ha a szülőknek egyáltalán nincs bejegyzett tulajdona, azonban a...
A svéd és a lett egészségügyi hatóságok is bejelentették kedden, hogy ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár...
Már elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adóbevallás-tervezetek – hívta fel rá a figyelmet Varga...
Franciaország Bretagne régiójában azonosították a koronavírus újabb mutációját – jelentette be a francia egészségügyi minisztérium hétfő este....
Levelet írt a Budavári Lakosok Szövetsége (BLSZ) a Deutsche Wellének, amelyben tiltakoznak a német közszolgálati televízió március...
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen emelkedik az...
A közösségi oldalán tette közkinccsé Szent György téri építészeti terveit Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. Karácsony jobbkeze felvázolta, hogyan...
A Soros-hálózatba becsatornázott, egymással többszörösen összefonódó csoportok szervezik és bonyolítják le a baloldali szivárványkoalíció idei előválasztásának minden...
A világon 120 191 872 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 660...
Az Országgyűlés mai ülése 13 órakor kezdődik, amelyen a kormányfő is felszólal. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban...
Ha békét akar az új amerikai kormány, akkor kerülnie kell a balhét – jelentette ki kedden Kim...
Négy hónapos vizsgálati fogságba helyezték Jeanine Ánez korábbi bolíviai elnököt hétfőn lázadás szítása és terrorizmus vádjával. Ivan...
Spanyolország legkevesebb két hétre felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, koronavírus elleni...
Magyarnak lenni jó címmel jelent meg egy videó Magyarország washingtoni konzulátusának és nagykövetségének hivatalos Facebook-oldalán. A világ...
A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznőt velemi otthonában már rég nem látták a szomszédok, akik úgy tudják,...
Oroszország kész a párbeszédre az Európa Tanáccsal (ET) annak ellenére is, hogy a szervezetet egyesek a konfrontáció...
Hatalmas megtiszteltetés érte a magyarokat március tizenötödike alkalmából, Dubaj is tisztelettel adózott nemzeti ünnepünk előtt. Sokakban okoztak...
Szerdán újabb százezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter...
A németországi Baden-Württemberg tartományban a Zöldek, Rajna-vidék-Pfalz tartományban a szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott...
Az utóbbi egy év rámutatott arra, hogy a 21. században nem lehet politikai vezető, aki válsághelyzetet nem...
Az Európai Uniónak biztonságos, méltányos, szabályozott és jogszerű migráció kialakításán kell dolgoznia a migráció kiinduló és tranzitországaival...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS