Sajtótájékoztatót tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkbizottsága, ahol bejelentették, hogy az oktatók százegy nap után befejezik...
Továbbra is bizonyíthatatlannak ítélte a bíróság, hogy a két évvel ezelőtt napvilágot látott felvételeken valóban Lackner Csaba...
Téglási Andrást választotta elnökévé a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken. Az NVB korábbi elnöke, Rádi Péter február...
A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy kétezer, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg négyezermilliárd...
Halálra késelte egy menekültközpont vezetőjét pénteken egy szudáni bevándorló a délnyugat-franciaországi Pau-ban, miután elutasították a menedékjogi kérelmét....
Olaszország korábbi és jelenlegi migrációs politikájáról szólt pénteken a Gregoretti-ügyben Matteo Salvini újabb bírósági tárgyalása, amelyet követően...
Vitézy Dávid, közlekedési és városmobilitási szakértő közösségi oldalán reagált a Blaha Lujza tér felújítására vonatkozó tervekre. Ebben...
Orbán Viktor nemzeti konzultációval kapcsolatos bejelentése után több kormányzati oldalt is kibertámadás ért. A támadás érinti többek...
A Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén az utóbbi három hónapban több, mint ötszázhúsz pestises megbetegedést és harmincegy...
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván,...
A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy újabb három hónappal meghosszabbítja a támogató nyilatkozatok összegyűjtéséhez...
A dinamikusan fejlődő kétoldalú kínai-magyar kapcsolatokról, a Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködéséről, a koronavírus elleni küzdelemről,...
A Mátraaljai Munkaadók Egyesülete Gyöngyös gazdasági életének meghatározó szereplője, amelynek közel hetven elismert helybéli vállalkozás alkotja tagságát....
A 2020-as évben hatalmas robbanás következett be a gyilkosságok számában az Egyesült Államokban. A Büntető Igazságszolgáltatási Tanács...
Niedermüller Péter, a VII. kerület baloldali polgármestere azért szüntet meg parkolóhelyeket, hogy külföldi befektetőknek játssza át az...
Karácsony újabb őrült ötlettel állt elő a koronavírus-járvány kezelése kapcsán: szerinte a stadionokat is meg kellene nyitni,...
Meg kell hagyni, nem kicsit merészek annak a román bűnbandának a tagjai, amely az elmúlt években a...
Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban...
Hiába beszél Orbán húsvétra többmillió beoltottról, az ellenőrizetlen vakcinák csak csökkentik az oltási kedvet – áll a...
Bőven kilencven százalék felett van az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, így a koronavírus...
A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) határozatban ítélte el a magyarországi baloldali pártok együttműködését a Jobbikkal, és egyben zéró...
Meghalt 110, többségében idős krónikus beteg, és újabb 3093 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
A diplomás gyed után sem kell személyi jövedelemadót fizetniük a huszonöt év alatti fiataloknak 2022-től – közölte...
A vakcinakutatások már a vírusmutációkra koncentrálnak, és egy új mutáció elleni vakcinafejlesztés akár 2–3 hónap alatt is...
Fekete-Győr András élő adásban vádolta meg korrupcióval a baloldali zuglói vezetést, amikor is az ATV műsorában arról...
A Pest megyei detektívek egy tíz évvel ezelőtti támadás gyanúsítottját állították elő. 2010. szeptember 2-án éjszaka két...
Eredménytelenül zárult csütörtökön a BKV vezetése és a szakszervezetek közötti konzultáció a formaruha-szabályozásról – írta meg a...
Az egészségügyi szakdolgozók nap, mint nap szent szolgálatot teljesítenek – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, a...
Baleset történt a Nagyrét utca és a Nagykovácsi út kereszteződésében, amelynek során egy személyautó és egy kisteherautó...
A Hableány-katasztrófa miatt indult perben a védelem a nautikai (hajózási) igazságügyi szakértő tudományos alaposságú megállapításait akarja apró...
A világon 110 306 280 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 441 610,...
Karácsony Gergely még a néhány héttel ezelőtti kijelentéseit is letagadja, amelyeket a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán történő lehetséges...
Budai Gyula fideszes politikus eddig sem rejtette véka alá, mit gondol az ellenzékről. Ezúttal is kendőzetlen őszinteséggel...
Az Egyesült Államok bevándorlási politikájának irányváltása jegyében az új amerikai kormányzat péntektől újra lehetővé teszi, hogy a...
Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló levelet küldött Balog Zoltánnak abból az alkalomból, hogy a Dunamelléki Egyházkerület püspökét a...
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) támogatnia kell azokat az erőfeszítéseket,...
77 éves korában elhunyt Brunner Győző, a Taurus zenekar dobosa – tudta meg az Origo. Brunner Győző...
Kadir Albayrak, az északnyugat-törökországi Rodostó (törökül Tekirdag) város főpolgármestere csütörtökön átvette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a település...
Feladta magát egy körözött brit férfi, mert úgy látta, hogy még a börtönben is jobb, mint azokkal...
Két autó ütközött csütörtök este a 38-as számú főúton, Nyírtelek és Varjúlapos között, a balesetben egy ember...
Javította csütörtökön a Budapest Bank és az MKB Bank egyes minősítéseit, illetve betétosztályzati kilátásukat a Moody’s Investors...
Közleményt adott ki Dr. Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság volt elnöke, aki, mint fogalmaz, a 444.hu...
Szolgálati fegyverével, a határon végzett magával egy vámos Tompán – írja a baon.hu. A portál azt írja, hogy...
Add meg a címed, és te is úgy jársz majd, mint Samuel Paty – fenyegetik lefejezéssel a...
Elhunyt a hírhedt Camorra bűnszervezet egyik bebörtönzött vezetője Olaszországban – közölte a pármai bíróság csütörtökön. A sajtó...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS