Huszonkét civil szervezet kampányt indít az október 2-ai népszavazás érvénytelenítése érdekében – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerdán. „Vannak közöttünk, akik érvénytelenül fognak szavazni, míg mások bojkottálják a menekültellenes kényszernépszavazást. A célunk mégis közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást” – fogalmaztak a közleményben.
A népszavazásra bocsátott kérdés nem viszi előre a közös ügyeinket. Nem kínál választ a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére
– tették hozzá.
Emellett álláspontjuk szerint a népszavazásra bocsátott kérdés értelmetlen, az EU-ban nem született olyan döntés és nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező “betelepítési” kvótát írjanak elő; a referendum kérdésére adott válasznak ráadásul nincs konkrét jogi következménye.
„A népszavazás és az azt kísérő kampány célja a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés“. Október 2-a igazi kérdése, hogy képes lesz-e valaha ez az ország humánus közösséggé válni – olvasható a közleményben.
A nyilatkozatot a következő szervezetek írták alá: Artemisszió Alapítvány, Eleven Emlékmű, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, Független Előadó-művészeti Szövetség, Gyerekesély Közhasznú Egyesület, Hálózat a Tanszabadságért, Hívatlanul Hálózat, Humán Platform Egyesület, Krétakör Alapítvány, Közélet Iskolája, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Magyarországi Európa Társaság, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Migration Aid, MigSzol, Oktatói Hálózat, Oltalom Karitatív Egyesület, Opera Közhasznú Kulturális Egyesület, Segítsünk együtt!, Szépírók Társasága, Társaság a Szabadságjogokért.
Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Forrás: MTI
Fotó: vasarnapihirek.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS