Legkevesebb nyolc civil, közöttük öt gyerek halt meg kedden orosz harci repülőgépek támadásában Szíria északnyugati részének egyik településen, ahol többségében otthonukból korábban elűzött emberek élnek – jelentette egy emigráns szervezet. A szíriai polgárháború eseményeit nyolc éve nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint az eset a Szarakeb város közelében fekvő Dzsubasz településen történt, Idlíb tartomány déli részén.
A halálos áldozatokat a légitámadás egy iskolában és környékén érte, ahol menedéket kerestek. Az utóbbi nyolc napon a damaszkuszi kormány erői a régióban az orosz légierő támogatásával fokozták csapásaikat az iszlamisták és a rendszerellenes egységek ellen. Ezekben a harcokban múlt csütörtök óta negyvenhat falu felett vették át az ellenőrzést, és megközelítették a térség kulcsfontosságú városát, Maaret-an-Numant – állította az OSDH. A közeledő kormányerők elől sokan a török határ felé menekülnek a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból. A damaszkuszi rendszer egységei és orosz szövetségeseik kórházakra, iskolákra és mecsetekre is csapást mérnek, hogy akadályozzák a civilek későbbi visszatérését.
Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista gyűjtőszervezet tartja uralma alatt. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Núszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz
Facebook
Twitter
YouTube
RSS