A DK-n kívül az összes ellenzéki párt, valamint a kormánypártok is támogatják a jobbikos Szávay István javaslatát, amely szerint az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar-székely összetartozás napjává október 16-át, az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdetének dátumát. A parlament mai ülésén kiderült, a kabinet is támogatja a kezdeményezést.
Szávay István (Jobbik) hétfőn a Parlamentben emlékeztetett javaslatára, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar-székely összetartozás napjává október 16-át, az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdetének dátumát. A képviselő azt kérdezte, hogy a kormány támogatja-e az indítványt. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár azt felelte, hogy az ügynek nemcsak szimbolikus jelentősége, de valós üzenete is van.
A kezdeményezést a kabinet támogatja, de ahhoz benyújt egy olyan módosító javaslatot, ami egyértelműsíti, hogy a székelyek elválaszthatatlan részét képezik a magyar nemzetnek
– közölte.
A javaslatot október 16-án nyújtotta be a jobbikos képviselő, amelyhez az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt csatlakozott elsőként, majd az MSZP-s Molnár Zsolt, illetve Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa. Hétfőn két kormánypárti képviselő is csatlakozott benyújtóként a kezdeményezéshez, a KDNP-s Szászfalvi László és a fideszes Pánczél Károly.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS