Visszakerült a gyepmesteri telepre Ribizli, a jobbikos országgyűlési képviselő, Jakab Péter által még kampány alatt örökbe fogadott keverék kiskutya. Az ebet a hétvégén ismerte fel valaki a telepen, hogy a jószág azonos azzal a kiskutyával, amelyikkel a politikus nem is olyan rég még családi fotókon pózolt. Az ügyből hatalmas vita keveredett a közösségi portálon, amit a hvg online szúrt ki.
Bizonyára emlékeznek még a Jobbik arculatváltásának első, leglátványosabb mozzanataira, amikor Vona Gábor kopasz fejek és Árpád-sávos lobogók helyett kölyök vizslákkal és kiscicákkal fotóztatta magát. Na, erre az időszakra tehető Jakab Péter örökbefogadási láza is. A jobbikos a miskolci gyepmesteri telepről vette magához nagy csinnadrattával az egyik elárvult keveréket.
Ribizli egy Facebook-kampányfotó sztárja lett. A politikus és gyerekei simogatták a beállított felvételeken.
A hétvégén egy önkéntes ismert rá Ribizlire a gyepmesteri telepen, amikor sétáltatni ment a telep lakóit. A felismerésből persze azonnal számonkérő Facebook-poszt lett, hiszen az állatszeretőt joggal felháborította, hogy valaki esetleg csak politikai céllal, rövid időre vált gazdává, majd a választások után le is passzolta a kutyát.
Jakab magyarázkodásba kezdett, ami nem sült el valami jól.
Azt állította, hogy Ribizli megharapta a gyerekeit, ezért új gazdát keresett neki, de az sem bírt vele.
A történetben az az érdekes, hogy aki a gyepmesteri telepek és állatvédők világában kicsit is járatos, az tudja, örökbefogadni csak szerződéssel lehet. Ez a szerződés jó néhány feltételt tartalmaz. Többek közt azt is, hogy ha az örökbefogadónak bármi problémája van az állattal, és meg kíván válni tőle, ahhoz a szervezethez kell visszavinnie, ahonnan az ebet örökbefogadta. Jakab Péternek tehát egyáltalán nem volt joga ahhoz, hogy az állatvédők értesítése nélkül, akiktől a kutyát hozta, egyszerűen csak úgy tovább passzolja, amikor neki már nem kell.
Állítólag az új gazdi vitte vissza egy hónappal később az agresszív kutyát a gyepmesteri telepre. A politikus Facebook-oldalát az ominózus fotónál elárasztották a kommentek. Ezekből az derül ki, hogy amikor Ribizli problémássá vált, Jakab nem fordult a szervezethez, meg sem próbált segítséget kérni a kutya neveléséhez.
Egyébként nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Jakab Péter kutyával pózolt a kampány ideje alatt. Íme, az egyik kampányszlogen abból az időből, amikor a Jobbik az állatvédelmet is politikai palettájára vette:
hvg.hu/PS, vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS