Tizenhét szíriai migránst, köztük öt gyereket mentett ki egy csónakról egy járőrhajó Ciprustól mintegy 80 kilométerre délkeletre – közölte kedden a ciprusi rendőrség. A ciprusi rendőrség tájékoztatása szerint a kimenekített migránsok azt mondták a hatóságoknak, hogy Libanonból indultak útnak hétfőn, fejenként ezer eurót (csaknem 325 ezer forintot) fizetve egy embernek, aki a csónakot szerezte.
A ciprusi rendőrség közlése szerint a migránsokat egy befogadóközpontban helyezték el a főváros, Nicosia külterületén, mindannyian jól vannak. A migránsok elmondták, hogy Ciprusra akartak eljutni, ahol menedékkérelmet fognak benyújtani.
Ciprus nemrég az Európai Unió segítségét kérte a menekülthullám kezeléséhez. Dimítrisz Avramópulosz, a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az unió támogatását ígérte, miután Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnök a szeptemberi salzburgi csúcson hangsúlyozta: országa egyedül képtelen tovább megbirkózni a folyamatosan érkező illegális bevándorlók miatt kialakult helyzettel.
Ciprus korábban Törökországot is kérte, hogy ugyanazok a rendelkezések vonatkozzanak rá, mint Görögországra ebben a tekintetben, Ankara azonban elutasította ezt.
A 2016-os EU-török migrációs egyezmény keretében az unió minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust.
Forrás: MTI; Fotó: Hírek.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS