Terrorcselekmény előkészületével vádol a Fejér Megyei Főügyészség egy móri fiatalembert, amiért be akart állni az Iszlám Államhoz. A 25 éves férfinak szeptemberben kell bíróság elé állnia.
Az ítélkezési szünet utánra, szeptember 13-ra tűzte ki a Székesfehérvári Törvényszék a terrorcselekmény előkészülete miatt indult büntetőper első tárgyalási napját, amelyen ismertetik a vádiratot, és kihallgatják az eljárás két terheltjét. F. Viktor előzetes letartóztatásban lesz addig, társa lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. A vád szerint a vádlottak üzeneteket váltottak egymással 2015 januárjában a Gyakorikérdések.hu oldalon, s ennek során F. Viktor felajánlotta társának, hogy tartson vele és csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez. Az együttes kiutazás végül útlevél hiányában, illetve anyagi okokból meghiúsult, és csak a móri vádlott utazott ki még ugyanabban a hónapban. Törökországon át Szíria felé tartott, de török titkosszolgálati tisztek elfogták, letartóztatták, majd néhány hét Isztambulban letöltött börtönbüntetés után visszatoloncolták Magyarországra. A vád szerint a győri vádlott 2016 júliusában egy nyilvános Facebook-oldalon olyan kommenteket jelentetett meg, amelyekben terrorcselekmények elkövetését helyezte kilátásba, illetve segítséget kínált az ISIS terrorszervezethez csatlakozni kívánó személyeknek.
Pintér András, a móri férfi kirendelt védője elmondta, hogy F. Viktor kiegyensúlyozott, a börtönben jót tett neki a rendszeres életvitel, még hízott is. Szabadlábon F. Viktor talajvesztett ember volt, ide-oda sodródott, tudatmódosító szerekkel is élt, munkája nem volt, és családi kapcsolatai sem működtek. Az előzetes letartóztatás meghosszabbításának egyik indoka is éppen az volt, hogy nincs semmilyen külső kapcsolata, így tartani lehet a visszaeséstől, a bűnismétléstől, attól, hogy ismét meggondolatlan döntést hoz. Az ügyvéd szerint védence el is mondta a hatóságoknak, hogy a világhálón azzal töltötte minden idejét, hogy valamiféle életcélt találjon magának. Így bukkant rá az ISIS propagandahonlapjaira, és a látottak azt az érzetet keltették benne, hogy megtalálta élete értelmét, hogy végre valakiknek fontos lehet, és otthonra találhat az ISIS-nél.
Pintér András szerint F. Viktor mélységesen megbánta tettét, most azon vannak, hogy biztos külvilági hátteret teremtsenek számára, hogy indítványozhassák az előzetes letartóztatás megszüntetését. Persze az erről szóló döntést befolyásolja a vádbeli cselekmény büntetési tétele, amelynek alsó határa öt év. Az ügyvéd ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy nincs még bírói gyakorlat Magyarországon terrorcselekmény előkészületében való ítélkezésben, és Ahmed Hamedet is az alsó büntetési tétellel, tízéves fegyházbüntetéssel sújtották, F. Viktor meggondolatlan cselekedete azonban nem mérhető ahhoz az ügyhöz.
magyaridok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS