Pénzforgalmi csalási kísérletekre hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség pénteki tájékoztatásában. Banki tapasztalatok szerint az utóbbi időkben elszaporodtak az olyan csalások, amelynek során az elkövetők a saját számlájukra térítenek el másnak szánt átutalásokat.
Jellemzően olyan vállalkozásokat, intézményeket károsítanak meg így, amelyek rendszeresen fizetnek egy üzleti partnerüknek nagyobb összegeket. A visszaélők magukat a partner cég képviselőjének adják ki, és azt közlik a fizetésre kötelezettekkel, hogy a kedvezményezett számlaszáma megváltozott, új számlaszámként pedig a sajátjukat adják meg. A megtévesztett vállalkozás, intézmény által átutalt összegeket gyorsan továbbutalják, rendszerint külföldre.
A csalások megelőzéséhez és kiszűréséhez szükséges a számlatulajdonos ügyfelek fokozott körültekintése és aktív közreműködése – hangsúlyozza a bankszövetség. A szervezet azt javasolja, hogy a számlatulajdonosok a velük kapcsolatban álló üzleti partnertől érkező, bankszámlaszám-változásra vonatkozó értesítést kezeljék fokozott óvatossággal, tartalmát ellenőrizzék a közléstől eltérő csatornán is, lehetőleg a megszokott kapcsolattartón keresztül, illetve a partner egyéb publikus adatközléseiben.
Amennyiben egy vállalkozás, intézmény hasonló visszaélési kísérletet észlel, illetve ilyen jellegű csalás áldozatául esik, azonnal értesítse a számlavezető bankját, valamint a rendőrséget – áll a bankszövetség közleményében.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS