Magyarországnak meg kell őriznie 2010 után visszanyert gazdasági és politikai cselekvőképességét – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az alapításának 25. évfordulóját ünneplő GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdai budapesti üzleti konferenciáján.
Az államtitkár hangsúlyozta: adottságként kell elfogadni, hogy kis, nyitott országként Magyarország érdekelt a globális kereskedelem fejlődésében, ugyanakkor érvényre kell juttatni a nemzeti érdekeket is. Meg kell találni a középutat, sem a globalista, sem a protekcionista politika nem alkalmazható korlátok nélkül – tette hozzá. A kormánynak nemzeti érdekeken alakuló szuverén, cselekvőképes gazdaságpolitikát kell kialakítania, amely az Európai Unión belül garantálja, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége hosszú távon és fenntartható módon nő, valamint a versenyképesség is erősödik – fejtette ki.
Csepreghy Nándor kiemelte: vannak viták Brüsszellel, de Magyarország nincs az Európai Unió ellen, érdekelt a jól működő, erős unióban. A versenyképes Európai Unióhoz erős nemzetállamokra van szükség, mindenkinek meg kell találnia azt a gazdaságpolitikai megoldást, ami leginkább illeszkedik a helyi sajátosságokhoz – jelentette ki. Az államtitkár kitért arra is: a gazdasági válságra, a migrációra, a terrorizmusra, az EU szomszédságában dúló konfliktusokra adott elégtelen válaszok kikezdték az unió alapját. Az EU 2007-ben a világ GDP-jének 30,3 százalékát adta, míg 2015-ben már csak 22,5 százalékát. A globális GDP 2015-ben 3,1 százalékkal, míg az EU-é 1,6 százalékkal nőtt.
Még ma is a 2008-as világgazdasági válságot követő útkeresés időszakában vagyunk, a korábbi, alapvetően neoliberális eszmék mellett új gazdaságpolitikai irányok jelentek meg – fogalmazott Csepreghy Nándor. Hozzátette, az új irányzatok megjelenését segítette az is, hogy bebizonyosodott, a neoliberális eszmék nem képesek hatékonyan kezelni saját rendszerük válságait. A rendezvényen Vértes András, a GKI elnöke vitaindítójában kitért az euróövezethez való csatlakozás előnyeire és hátrányaira. Úgy vélte, ahhoz, hogy Magyarország közeledjen az euróhoz, egyebek mellett stabil és független intézmények, a jogbiztonság megerősítése és a versenyképesség érdemi növekedése szükséges.
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke arról beszélt, hogy Magyarországnak jól megfontoltan, megfelelően előkészítve érdemes végiggondolnia, hogy 3-5 éven belül belépjen a monetáris unióba. Hazánknak elemi érdeke, hogy ne szoruljon perifériára – mondta. A továbbiakban előadást tartott Balázs Péter volt EU-biztos és magyar külügyminiszter, Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Institute vezető kutatója, Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági kutatási csoportvezetője, és Székely István Pál, az Európai Bizottság DG ECFIN igazgatója.
MTI, Vezető kép: mho.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS