Egy három tagú család követhetett e csoportos öngyilkosságot a felvidéki Nagymegyeren. A holttesteket a rendőrség és a tűzoltóság találta meg, akiknek sikerült bejutni a bezárt lakásba.
A lakásban egy 60 éves férfit, egy 59 éves nőt és 33 éves fiukat találták meg a hatóságok emberei a rendőrségi szóvivő szerint. “Szombaton még ünnepeltek, és most már halottak. Mindhárman békések voltak, nemvolt semmilyen problémájuk. Nem tudjuk mi történhetett. Mihály éjjeli őrként dolgozott és egy temetkezési vállalatnál is kisegített. A munkájában segített neki a fia is. Volt lakásuk, két autójuk és nem messze egy garázsuk is. Katalin asszony nehezen járt. Azt mondják, hogy az apát a hálószoba ajtajánál találták meg, a felesége, fia és a kutyájuk pedig az ágyban feküdt. Lehet megmérgezték magukat? A lakásban az asztalon megtalálták az autó kulcsait, papírjait és egyéb iratokat is. De olyat is mondtak már, hogy a férfit felakasztva találták. Teljesen össze vagyunk zavarodva” – mondta el az egyik szomszéd. A rendőrség vizsgálja, hogy mi történhetett a családdal.
A JOJ TV információi szerint a család előre megrendelte a temetésüket és búcsúlevelet is hagyott.
Forrás: Bumm.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS