A fiatalok körében népszerű zenész, Curtis éppen Kárpátalján volt, ahol magyar kisgyermekeknek jótékonykodtak, amikor megkeresték, ellenzi-e a pedofíliát; ma reggelre azonban a pénteki tüntetés támogatói között találta a nevét. A zenész kiakadt, azt mondta, hogy ennél aljasabb dolgot még nem látott.
Curtis nevét is felrakta Pottyondy Edina azok közé, akik támogatják a pénteki tüntetést, pedig, mint a zenész fogalmazott, nem csatlakozik semmilyen politikai megmozduláshoz.
Széki Attila Curtis – nevét bár a lista második helyén hozták – egy Facebook-posztban cáfolta meg, hogy részt venne az eseményen. Mint fogalmazott,
A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is , ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. Azonban hozzátette: nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz. Ahogyan eddig, így ezután is kiállok a gyermekek védelme mellett.
Hangsúlyozta:
Nem írtam alá semmit, és nem csatlakoztam semmilyen csoportosuláshoz. Arra kérek mindenkit, hogy ne éljen vissza a nevemmel, semmilyen fórumon.
A Mandiner megkereste Széki Attilát, hogy megkérdezzük, pontosan mi is történt, hogyan és mivel keresték meg őt Pottyondyék.
Éppen Kárpátalján voltam a magyarlakta területeken, magyar kisgyermekek számára jótékonykodtunk, amikor megkerestek. Ebből kifolyólag nem is tudtam aláírni semmiféle petíciót
– mesélte a lapnak megkeresése körülményeit a zenész.
Curtist azzal keresték meg, hogy elítéli-e a pedofíliát, és támogatja-e a gyermekek védelmét, mire azt felelte, természetesen elítél minden ilyen bűncselekményt, és ahogyan eddig, így ezután is kiáll a gyermekek védelme mellett.
Ma reggel azonban szembesültem vele, hogy felkerültem egy szerveződő tüntetés listájára, mint támogató. Akkor esett le, hogy miről is szól ez a történet. Ennél aljasabb dolgot még nem is láttam. Én apukaként és magyar emberként is elítélek minden pedofíliával kapcsolatos történést, de azt kikérem magamnak, hogy a nevemet bármiféle propagandához, politikai megmozduláshoz vagy tüntetéshez felhasználják
– fogalmazott a zenész, aki nem csupán a pedofil bűncselekményeket, de azt is határozottan elutasítja, ha a gyerekeket és azok védelmét politikai célra akarják felhasználni.
Ennek kapcsán hozzátette:
Itt a gyermekek védelméről kellene, hogy szóljon a dolog, nem pedig önös politikai érdekekről.
Forrás: Mandiner, fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS