A Borkai-ügy a legrosszabbkor jött a kormányoldalnak, Budapesten és a nagyvárosokban emiatt estek vissza, ebből le kell vonni a konzekvenciákat – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán, hétfő reggel.
Deák Dániel szerint a kormányoldal visszaesésének több oka is lehet: miközben a Borkai-botrány elbizonytalaníthatta a szimpatizánsok egyik részét, mások viszont lehet, hogy épp azért nem mentek el, mert elbizakodottak voltak és biztosra vették Tarlós István győzelmét.
Hiába volt több szimpatizánsa a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármesternek, ha az ellenzék a fővárosban el tudta érni, hogy inkább az ellenzéki választók menjenek el szavazni. Az ellenzéknek szerencséje volt a politikai napirend alakulásával, a Borkai-botrány kipattanásával
– értékelt a szakértő. Deák Dániel úgy vélekedett, hogy az ellenzéki egység megbomlik. Gyurcsány Ferenc a választási eredménytől nem volt annyira lelkes; Karácsony Gergely és az MSZP-Párbeszéd megerősödhet, és akkor harcba indul a vezető szerepért a DK-val szemben, miközben a Jobbik és az LMP várhatóan eljelentéktelenedik.
Forrás: MTI; Fotó: Híradó.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS