Donald Trump akár még fordíthat is! A sárgával jelölt öt államra kell ma figyelni, ezekben még nyitott a verseny. Ez az öt állam összesen 68 elektort jelent, így eldöntik a választás végeredményét – írja Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán.
Pennsylvaniában (20 elektor) 89 százalékos feldolgozottságnál Donald Trump 164 ezer szavazattal vezet, azonban még több százezer olyan levélszavazat megszámlálása hátravan, amelyek vélhetően Joe Bidennek kedveznek. Ezt az államot meg kéne tartania Trumpnak ahhoz, hogy meglegyen neki a 270 elektori szavazat – minderről Deák Dániel politológus írt közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Arizonában (11 elektor) – amit ugyan szerdán előbb a Fox News, majd az AP is Bidennek adott – szintén nincsen még összeszámolva az összes szavazat, és azóta kiderült, hogy a végefelé összeszámolt szavazatok olyan helyekről származnak, ahol jelentős Trump támogatottsága, ezért folyamatosan csökken a különbség. Így nem elképzelhetetlen, hogy akár még fordíthat is Trump ebben az államban. Hozzátette: Nevadában (6 elektor) magyar idő szerint ma délután hat után várhatóak majd újabb eredmények, itt 86 százalékos feldolgozottságnál Joe Biden vezet, de nem sokkal, csupán 8 ezer szavazattal. Deák Dániel úgy vélekedik, hogy Georgia (16 elektor) szintén nyitott még, itt Trump 23 ezer szavazattal vezet, ugyanakkor hatalmas hajrában van Biden, a Fulton megyei adatokat várja mindenki. A megyében egész éjjel számoltak, a legfrissebb információk szerint tízezer szavazat van még hátra, és óránként háromezer szavazatot dolgoznak fel, azaz itt magyar idő szerint kora délután érkezhet már eredmény. Aláhúzta: Észak-Karolinát (15 elektor) Trump jó eséllyel megnyeri, itt 95 százalékos feldolgozottságnál közel 100 ezer szavazattal vezet a republikánus jelölt. A politológus a Fox News oldalát ajánlja az aktuális hírekért.
Forrás: Deák Dániel Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS