A veszélyhelyzeti kormányrendelet visszavonását kéri a kormánytól Debrecen polgármestere.
Papp László (Fidesz-KDNP) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elfogadhatatlan, hogy olyan szabályozás legyen érvényben, amely lehetővé teszi a kormányhivatalok számára, hogy a környezetszennyező cégekkel szemben ne bírságot szabjanak ki, ne a bezárás szankciója fenyegesse a szabályok megszegőit, hanem szerződést kössenek velük, amelyben a szennyező vállalja, hogy egy bizonyos határidőn belül megszünteti a jogsértést.
A debreceni polgármester annak a meggyőződésének adott hangot, hogy környezetvédelmi kérdésekben az állami szervekbe vetett közbizalom alapja a következetes és szigorú hatósági fellépés.
Így születhetett meg Debrecenben az ország legszigorúbb, az európai uniós előírásokon is messze túlmutató környezetvédelmi engedélye a CATL akkumulátor üzeme kapcsán
– írta. Papp László emlékeztetett rá: néhány héttel ezelőtt született egy jogszabály, amely lehetővé tette, hogy a szabályt szegők környezetvédelmi szerződést kössenek a kormányhivatalokkal. Majd ígéret született arra, hogy módosítják a rendeletet úgy, hogy csak működő kohászati üzemekre vonatkozzon.
A szavakat tetteknek kell követni
– tette hozzá a polgármester, aki közleményében felkérte “Magyarország Kormányát, hogy vonja vissza az érintett rendeletet”.
Fontosnak tartom a Dunaferr megmentését célzó törekvést, de ez nem járhat együtt azzal, hogy bárki kibúvót találjon a környezetvédelmi szabályok alól. Különösen nem vonatkozhat semmilyen könnyítés az akkumulátor gyárakra
– fogalmazott Papp László, aki szerint olyan szabályozásra van szükség, amely garanciát ad mindenki számára, hogy más vállalatok még elméletben sem élhetnek vissza a jogszabály adta lehetőséggel.
Debrecen polgárainak biztonsága nem szerződés kérdése. Ez megkerülhetetlen kötelességünk
– zárta sorait Papp László.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS