Az ellenzéki tv-adók betiltása, a kettős állampolgárok és nemzeti kisebbségek ellehetetlenítése nem számít diktatúrának az ukrán belügyminiszter szerint. Arszen Avakov az államhatalom jelenlegi álláspontjára inkább egy új kifejezést talált ki: szerinte szigorú demokrácia Kijev jelenlegi politikai irányzata.
A fő belügyér a Vendégségben Dmitrij Gordonnál című műsorban nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán kormánynak a donbászi helyzettel és az ellenzéki politikusok ellen foganatosított szankciókkal kapcsolatban tett legutóbbi lépései a stratégia irányvonalának kijelölését mutatják, mivel Oroszországgal és az oroszbarát erőkkel képtelenség megállapodni. Mint hangsúlyozta, az államhatalom jelenlegi álláspontja nem a diktatúra felé vezető utat, hanem a „szigorú demokráciát” demonstrálja. Avakov azt is kifejtette: szerinte „végre világossá vált, hogy Putyinnal lehetetlenség megállapodni, mert mindig suttyomban cselekszik”. Hozzátette: az oroszpárti ötödik hadoszloppal azért nem lehet megállapodni, mert csak az erőből ért, az ukrán félnek ezért keményen és egyértelműen kell cselekednie.
Forrás: politic.karpat.in.ua; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Facebook
Twitter
YouTube
RSS