Ironikus bejegyzésében elevenített fel két esetet hétfőn Deutsch Tamás arról, hogy mennyire álszent az ellenzék hozzáállása ahhoz, hogy mikor büntetendő, és mikor magasztos tett kemény szavakkal illetni egyes közjogi méltóságokat. A Fidesz EP-képviselője rámutatott: míg egy – amúgy igaz, és alapos – 2002-ben elhangzott beszólásból bírósági ügy lett, addig ma az ellenzék sivalkodva sirat és védelmez egy olyan szereplőt, akinek minősítései kizárólag a trágárkodást, uszítást szolgálják.
2002-ben (szoclib hatalom, tehát virágzó demokrácia?) egy diák odakiáltja (az egyébként tényleg hazaáruló miniszterelnöknek), hogy hazaáruló, oszt rendőri intézkedés áldozata lesz, büntetőeljárás indul ellene és bíróság elé állítják, 2019-ben pedig (Fidesz kormány, tehát romokban a jogállam?) egy tanuló egy ellenzéki tüntetésen mindenféle trágár sületlenségeket hadovál a köztársasági elnökről, oszt “csúnyákat” írnak róla a sajtóban. Tessék választani! Ennyi
– írta hétfői Facebook bejegyzésében a Fidesz EP-képviselője.
Forrás: Facebook/Deutsch Tamás. Fotó: PS
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS