Deutsch Tamás szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje az európai parlamenti (EP) választási győzelemért “elfogadja és tudomásul veszi, hogy a magyarországi szocialisták összeborulnak a rasszista, antiszemita Jobbikkal”.
A Fidesz néppárti EP-képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az európai szocialistáknak az MSZP hétvégi kongresszusán Magyarországon tartózkodó “bevándorláspárti csúcsvezetője (…) nem zárta ki, hogy a magyarországi szocialisták együttműködjenek a zsidózó, cigányozó Jobbikkal annak érdekében, hogy a bevándorláspártiak az európai parlamenti választáson minél több szavazatot tudjanak szerezni”. Hozzátette: Frans Timmermansnak az ellen sem volt kifogása, hogy az MSZP-kongresszus díszvendége volt a szocialisták hivatalos választási szövetségesének vezetője, Karácsony Gergely, aki korábban “világossá és egyértelművé tette egy interjújában, hogy határozott véleménye szerint egyáltalán nem nácizmus a zsidókat listázni”.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a bevándorláspárti baloldal az európai parlamenti választáson olyan eredményt szeretne elérni, amelynek következtében az Európai Parlamentben megmarad a bevándorláspárti erők többsége. Ennek érdekében még attól sem riadnak vissza, hogy az általuk korábban folyamatosan elítélt “rasszista, antiszemita, cigányozó, zsidózó politikai erőkkel is választási együttműködést, politikai szövetséget kössenek” – tette hozzá. Kitért arra: a bevándorláspártiak be akarják vezetni a kvótát és a migránsvízumot, el akarják venni a határvédelem jogát, legalizálni a gazdasági migrációt, megháromszorozni a Soros-szervezetek támogatását és meg akarják büntetni a bevándorlásellenes országokat. Ezért Deutsch Tamás szerint a májusi európai parlamenti választás tétje az, hogy meg kell állítani a Frans Timmermans vezette bevándorláspárti erőket.
MTI; Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS