A megelőző évekből megszokott módon, igencsak hevesen reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédére. Sok újdonság nem hangzott el: diktatúrázás, putyinozás, egészségügyezés, oktatásügyezés uralta az ellenzéki megszólalásokat.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője közleményében azt írta, a miniszterelnök „teljesen együgyű lett”, semmi másról nem hajlandó beszélni, mint félelemről, menekültekről, az EU állítólagos válságáról, és nem vesz tudomást arról, hogy a magyar fiatalok „százezer szám menekülnek el diktatúrája elől”, történetesen Nyugat-Európába, amely Orbán Viktor szerint elvesztette jelentőségét. A szóvivő úgy értékeli, Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, egy mély politikai, gazdasági, szociális, kulturális válságba süllyedt ország miniszterelnöke még tovább sodortatta hazáját a szakadék felé.
Álszentséggel vádolja a miniszterelnököt szombati tusványosi beszéde nyomán az ellenzéki Együtt. „A jogállamot és az európai értékeket eláruló Orbán Viktor álszenten Európáért aggódik, miközben Putyin trolljaként éppen ő próbálja gyengíteni az Európai Unió világpolitikában betöltött szerepét” – reagált Orbán Viktor beszédére közleményben a törpepárt, amely szerint a kormányfő szombaton „végérvényesen a ’80-as évekbeli állampárt gyáva, az idők szavát ostobán nem értő vezetőinek szerepébe süppedt”.
Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerepzavarban van: uniós vezetőként folyamatosan kritizálja az Európai Uniót, de megoldásokat nem mutatott be szombati tusványosi beszédében. Szél Bernadett, a párt társelnöke a kormányfő előadására reagálva az MTI-nek azt mondta, Orbán Viktor tévesen állítja, hogy Magyarország biztos pont egy bizonytalan világban, mert több százezren külföldre kényszerülnek, az egészségügy összeomlott, az oktatás romokban van és alacsonyak a bérek. Szerinte a miniszterelnök bár szavakban „keményen üzenget”, de emellett azt teszi, amit az előző kormányok is: tökéletesen kiszolgálja a nagyvállalati érdekeket. Szél Bernadett úgy értékelte, Orbán Viktornak beszélnie kellett volna arról, hogyan akarja kivezetni az országot abból a kormánya által teremtett helyzetből, amelynek alapja, hogy alacsony bérekkel akarják a gazdaságot fejleszteni. Orbán Viktor Tonald Trump republikánus elnökjelöltet érintő szavairól Szél Bernadett azt mondta, önsorsrontó politikus az, aki olyan mellett kampányol, aki szétverné a NATO-t.
Frissítés:
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében leleplezte, hogy az októberi kvótareferendum valójában Magyarország Európai Unióból történő kivezetését készíti elő. Az MSZP ezért ismételten arra biztat mindenkit, hogy az október 2-i kvótareferendumon otthonmaradásával üzenje meg: Európában akar maradni – fejtette ki Molnár Gyula. A szocialisták elnöke szerint Orbán Viktor teljes egészében elszakadt a valóságtól, amit jól mutat, hogy sem a magyar egészségügy, sem az oktatás, sem a gazdaság helyzetére nem tért ki beszédében. A kormányfő emellett nem veszi észre, hogy a magyar fiatalok kétharmada külföldön képzeli el boldogulását, azokban az országokban, amelynek vezetőit a magyar miniszterelnök leváltaná – mondta Molnár.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS