Diszkó és meki Sissi királynő fogadótermében (Pesti Mese)

Befektetés – Pr-fogás – Beszivárgás. Veszélyes együttállása ez a multicégek vezérlő csillagainak. Amikor egy multi Pesten kivásárol egy darab kultúrát, egy darab hagyományt egy épület formájában, hasonló dolog történik, mint Erdélyben, ahol a régi katolikus vagy református templomok köveiből építenek görögkeleti templomokat, mintha azok mindig is ott álltak volna. Odakint ezt hagymakupolás honfoglalásnak nevezik. Idehaza még nem adtak nevet ennek a jelenségnek, de visszaemlékezhetünk, micsoda örömmel hordozta körbe a hírt a sajtó, hogy a Nyugati téri Mc’Donalds a világ második legszebb mekije. Az épület, valljuk meg, túlontúl patinás a sárga-piros műanyagbohóc mirelitkajáihoz, és a meki konyhája sosem fog felnőni a hely nagyszerűségéhez. De a célt mindenesetre elérték, mert az épületrészt már mindenki mekiként azonosítja. És ugyan mit várhatunk a Nyugati tértől, vagy a pályaudvartól, mikor a kulturális érték és valódi hozzáadott tartalom helyett diszkót meg mekit üzemeltetünk Sissi királynő fogadótermében.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Hasonló sorsra juthat a 2015-ös felújítását csendesen váró Klauzál tér vásárcsarnok-épülete is. A hírek szerint a csarnok egészét bérlő Spar tulajdoni rész fejében száll be a felújításba, tehát nemcsak egy felújított épületbe költözhet majdan vissza, de némiképp a sajátjának is érezheti. A folyamat első lépéseként a csarnok belterületéről már kiköltöztette az árusokat a Spar, a kinti piacrészről pedig az Önkormányzat, mert építési anyagokat készül tárolni ott. Ne legyen igazunk, de egyelőre élünk a gyanúval, hogy a felújítások végén egyedül a Spar marad a patinás épületben… És hasonlós sorsban osztozhatnak a Klauzál téri vásárcsarnok testvérei is, hiszen a Batthyányi téri csarnok szintén élelmiszerboltként funkcionál már, és a többi három is fokozatosan távolodik eredeti funkciójától.

A vásárcsarnokoknak jól kiépített rendszere volt. A központi Fővám téri Nagycsarnokhoz öt fiók-intézmény tartozott, a Klauzál téri mellett a Rákóczy, Hunyadi és Batthyányi téri, valamint a Hold utcai vásárcsarnokok. A rendszer mögött pedig átgondolt filozófia húzódott, olyan a romantikus nemzeti érzületben gyökerező megfontolások, amelyek a piaci viszonyokat elsődlegesen a magyar termelők és a magyar fogyasztók érdekeihez idomították. Rendszeresen megjelenő információs füzetekben tájékoztatták az árusokat a nemzetközi árakról, a kelendőbb árucikkekről, a higiénia és a csomagolás fontosságáról. A megjelenteket a vásárlók oldaláról olyan elvárásnak tekintették, amelyek betartatására különös gonddal figyeltek. A vidéki áru Fővárosba jutásának elősegítése érdekében 10%-os kedvezményt kaptak a termelők a szállítás költségéből, de a Magyar Élelmiszer-szállító Rt. személyében külön cég is alapult erre a célra.

E jól átgondolt szervezéshez képest mai viszonyaink meglehetősen elmaradottnak tűnnek. A bevásárlóközpontok, mint egy óriási kereskedelmi flotta lehorgonyzott konténerhajói kilószám árulják az akciós üveggyöngyöt, és mi pénzt adunk, mert hiszünk a csillogásnak. Pedig valahol mélyen nagyon is jól tudjuk, hogy a bevásárlóközpontosítás a kényelmességünkre apellál, hiszen közel sem mindig azt kapunk amit a szeretnénk, veszünk viszont olyat, amire nincs szükségünk. Speciális igényeinkkel, kérdéseinkkel pedig még mindig a kisebb szakboltok eladóihoz fordulunk, mert ők még ismerik az árut, amit tartanak. A bevásárlóközpontba lépve elveszítjük a választás és a bőség szabadságát, a kényelem és a szemfényvesztő mennyiség javára. A piac sokszínűségét jellegét tekintve ráadásul elveszítjük a vásárlás személyes, kapcsolatteremtő élményét, a tapasztalatcseréét, a kóstolásét, az alkudozásét. A bevásárlóközpontokban raklapról kapkodjuk le az árut, és lassan már pénztárossal sem lehet találkozni, mert az ő munkájukat is gépek végzik el. Az elidegenedés e folyamatának végén ki tudja mit jelent majd az a szó: bevásárlás.

A városok, így Budapest kialakulásának és formálódásának egyik motorja a kereskedelem. Ez azonban nemcsak anyagi természetű tevékenységet jelent, de ide tartozik az a közösségi tér, ahol információ és tapasztalatcsere zajlott, ahol az emberek találkozhattak egymással és megismerhették egymás életét, gondolatait. A városok ilyen terei segítettek képet alkotni a világ valóságának összképéről, a különböző életutak, életmódok, élethelyzetek egységéről, Magyarországról és az itt élő emberekről. Mint minden város, így Budapest is, a gyökereiben hordozza ezt a hagyomány és ezt a képességet. Nem a multikultit, de a nyitottságot, a befogadás és a kíváncsiságot. Piacaink, vásárcsarnokaink eltűnésével az önmagunkról alkotott kép, önmagunk megértése is csorbát szenved, és a várost is megfosztjuk egyik alapvető jellegzetességétől, feladatától. Nem érdemes tehát hazai gazdasági viszonyaink fölött búsongani, inkább újra föl kell fedeznünk és életben kell tartanunk piacainkat, találkozási helyeinket. Mert ez tényleg működik…