Schwezoff Dávid a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójaként közleményben jelentette be, hogy a Dohány utcai beléptetési rendszerrel kapcsolatos tisztességtelen pályáztatás miatt felmondott dr. Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak.
“Mély megdöbbenéssel fogadtuk, hogy többen is érintettek lehetnek a tisztességtelen pályáztatásban. A meghirdetett tiszta és átlátható gazdálkodás kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat üzleti vállalkozások tisztességtelen előnyszerzése érdekében használják fel. A mai napon felmondtam Dr. Frölich Róbert főrabbi és Frölich Katalin jogviszonyát.” – írja Schwezoff a közleményben.
Schwezoff szerint több száz millió forint tűnhetett el az utóbbi években a jegybevételből a zsinagóga beléptetésénél, mely miatt az ügyvezető rendőrségi feljelentést is tett – írja a Magyar Nemzet hétfői száma. A Nemzet egy hangfelvételt is említ, mely szerint Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija és felesége is közbenjárt a beléptetés körüli pályáztatás ügyében.
A BZSH 2014. november 8-i közölte az MTI-vel, hogy Schwezoff Dávid különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a budapesti Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. Akkor arról tájékoztattak, hogy a rendszer kiszervezett működtetésével különösen nagy vagyoni hátrány érhette a hitközséget.
A Heti Válasz október 30-ai számában megjelent írás szerint Schwezoff Dávid október 31-ével felbontotta a BZSH szerződését Vadas Verával, a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerét működtető Aviv Travel Kft. tulajdonosával.
Mint korábban megírtuk, a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerét működtető Aviv Travel Kft. ügyvezető igazgatója szerint minden alapot nélkülöznek azok a sajtóhírek, amelyek a rendszerrel kapcsolatban feltételezett visszaélésekről számoltak be.
MNO / MTI – Fotó: Népszava
Facebook
Twitter
YouTube
RSS