Nyírbátor
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 06. számú választókörzet
E-PM
A nagy ellenzéki összeborulás előtt Helmeczy – a Fideszből kiutált, most az Együtt–PM szabolcsi jelöltjeként feltűnt ügyvéd – ígéretet tett arra, hogy nem lesz belőle baloldali politikus. Szerinte a centrumban áll, s mindkét oldalt osztja. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, és a különböző színekben indult jelöltek az MSZP ernyője alatt gyűltek össze. Helmeczy neve ismerősen csenghet, hiszen néhány éve a Hír Tv „drogügyébe” keveredett, miután azt állították róla: közreműködött abban, hogy a jobboldali újságírók ellen kábítószeres ügyet kreáljanak. Helmeczy rágalmazási perben bizonyította az állítások megalapozatlanságát. De szívesen vállalta a korrupciós ügybe keveredett Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszterét perét is a baloldali eszméket „elutasító” képviselőjelölt. Bajnai Gordont még MLSZ-alelnökként ismerte meg. Telkiben sportcentrumot építettek, s az akkori miniszterelnök elment megnézni. Helmeczy azért fogott össze az Együtt–PM-mel, mert a szövetség szerinte kiegyensúlyozott, észérveken nyugvó politikát folytat. Bajnait kiváló gazdaságpolitikusnak tartja, aki a csődtől mentette meg az országot miniszterelnöksége alatt. Most mégis sokan várják azt, hogy Bajnaitól mentsék meg az országot. Így van ez, ha az emberfia két különböző oldal között cikázik.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS