
A svájci lapok ismét Magyarországot vették górcső alá, természetesen diktatúrát kiáltozva féltették a sajtószabadságot, a demokráciát és sajnálták az Index.hu-t. Ebben segítségük is akadt, Dull Szabolcs személyében, aki láthatóan éppen azzal tengeti napjait, hogy a kirúgott főszerkesztői státuszából építsen brandet.
A Neue Zürcher Zeitung részletesen írt arról, hogy “Orbán száz százalékban lojális médiát akar”; az Index körüli fejleményekről Dull Szabolcsot, a hírportál leváltott főszerkesztőjét is megkérdezték, aki “a sajtószabadság elleni kormányzati támadás áldozatának tekinti magát”. A zürichi lap szerint a “megmaradt magyarországi független médiában” arról is vita van, hogy vajon nem volt-e túlreagálás a szerkesztőség részéről a tömeges felmondás. A Neue Zürcher Zeitung azt írja:
Ezt a megmaradt független médiát pedig most a cikk szerint az eljelentéktelenedés veszélye fenyegeti.
Dull Szabolcs sötét karikákkal rendelkezik a szeme alatt – olvasható a szerző által fáradtnak és meggyötörtnek ítélt leváltott főszerkesztőről, aki egyébként a magyar kormányzat leszámolásának áldozata. A svájci lap szerint Dull szimbolikus alakká vált. Azt sajnos nem részletezi, hogy miért lett ikon Dullból, de ez nyilván részletkérdés, hiszen sokkal fontosabb az, hogy lehessen szidni Orbán Viktort, ami ezúttal sem maradhatott el. Dull kifejti ugyanis, hogy számukra teljesen egyértelmű, hogy őt és kollégáit politikai okokból bocsátották el – itt viszont elfelejti megemlíteni, hogy egyedül neki mondtak fel, a többiek önként távoztak. Ha pedig még mindig nem sikerült egyetlen könnycseppet sem elmorzsolnunk emiatt, akkor készíthetik a zsebkendőt. Dull ugyanis közölte, nem csupán kirúgták, de “hatalmas rágalmazási kampány indult ellenem az állami médiában”. Hozzáteszi, az Index-újságírók csak egy dolgot akartak: függetlenséget.
A kormányhoz közeli körök egy tervezett támadással felrobbantották a szerkesztőséget. Vége a médiaszabadságnak
– mondja Dull, hozzáztéve: a magyar független média nagy politikai és gazdasági nyomás alatt van. Igen, tudjuk, “évek óta nincs sajtószabadság”, ami egészen különleges módon mégis csak most került veszélybe.
Amikor Orbán Viktor 2010-ben hatalomra került, a gazdasági válság már gyengítette a médiát. A kormányhoz közeli befektetők kihasználták ezt a Fidesz uralkodó párt befolyásának megerősítésére, amelyet új médiatörvények és politikailag egyoldalú állami finanszírozás támogatott
– vélekedik.
Dull szerint nincsenek kormánykritikus lapok és portálok, ha pedig mégis, azok korlátozottan elérhetőek
Az általa elképzelt valóságban pedig – kapaszkodjanak meg – a kormánykritikus újságokat és portálokat is bezárták. Érdekes, hogy ez alapján mégis hogyan is működhetett eddig az Index, a 24.hu, a 444.hu, a HVG, a Népszava, a Magyar Narancs, a 168 Óra vagy éppen a Magyar Hang, és a többi balliberális portálocskát még nem is említettük.
A legfontosabb kormánykritikus újságokat és portálokat vagy bezárták, vagy közvetítők útján vásárolták meg. Megmaradt néhány, a külföldi befektetők által birtokolt televíziós csatorna, például az RTL Klub, valamint a korlátozottan elérhető webhelyek
– állítja Dull, aki szerint tehát alig néhány médiafelületen lehettek jelen, de ott is korlátozottan voltak elérhetőek. Itt azért érdemes elgondolkodni azon, hogy Dull vajon melyik távoli galaxisban járt, esetleg egy párhuzamos valóságból érkezett-e, vagy pedig egyszerűen tudjuk be annak, hogy éppen kialvatlan áldozati bárányként adott interjút, és az általa elmondottakat esetleg tévesen fordították német nyelvre. Az Auróra (hol máshol? – a szerk.) kertjében rögzített felvételen kifejti azt is, hogy “Orbán Viktor miniszterelnök száz százalékig hű médiát akar”, miközben újabb doboz cigarettára gyújt (ezzel is szemléltve, hogy Dull bizony nem kicsit ideges). A médiajelentések és a lap tulajdonosa szerint szerint az állam éves hirdetési költségvetése 150-300 millió CHF, ebből 310 millió eurót költ az állami csatornák finanszírozására, amit Dull is megerősített a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban. Kár, hogy a tények makacs dolgok és némiként másként fest a helyzet, ha megnézzük a 2019-es árbevételét az Indexnek, mert ebből látható, annyira nincsenek rászorulva támogatásra – bár ettől függetlenül lelkesen tarhálnak még olvasóiktól is.
Az Index.hu és a Velvet.hu portálok tulajdonosa 1,24 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el 2019-ben. Ez 4,54 százalékkal alacsonyabb a 2018-ban összehozott 1,3 milliárd forinthoz képest. A vállalat árbevétele hosszú ideje esik. Az Index.hu Zrt. 2015-ben még 2,17 milliárd forint árbevételt tudott elérni, majd ezt követően 2016-ban 1,79 milliárd Ft, 2017-ben 1,43 milliárd forint volt az árbevétele. Négy év alatt tehát az árbevétel közel a felére (57%-ra) esett. Az Index.hu Zrt. adózott eredménye 2019-ben 61,51 millió forint lett. Ez 40,84 százalékos pluszt jelent ugyan 2018-hoz képest, de jelentős visszaesést ahhoz képest, hogy 2015-ben még 275,25 millió forint volt a profit adózás után. Az egy kormányzati ciklusnak megfelelő négy éves időszak alatt nagyjából ötödére (22,35%-ra) esett a profit – írja a Média1.hu.
Dull sajnos elfelejtette a svájci lapnak kifejteni, hogy az Index.hu Zrt. egyébként 2019-ben 40 millió Ft osztalék kifizetéséről határozott a tulajdonos alapítvány, az MFA részére. Ez 10 millió forinttal több, mint amennyit egy évvel korábban vett ki az MFA, amely az osztalékot a Média1 szerint korábbi kölcsönének tartozására fordítja. A növekvő osztalék ellenére a vállalat eredménytartaléka a 2018-as 91,4 millióról 100,1 millióra nőtt, így viszonylag jelentősnek mondható tartalékkal tudják végigcsinálni a 2020-as, a koronavírus miatt az ő számukra sem könnyű évet – minderről a jobboldalisággal egyáltalán nem vádolható Média1 beszámolójában olvashatunk. Közben kiderült, hogy a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) az Index.hu Zrt.-ből származó osztalékot korábbi kölcsönből származó tartozás törlesztésére használja.
A nemlétező sajtószabadságban az elnyomásban senyvedő Index mégis a legolvasottabb portálok egyike volt
Az Index egyébként változatlanul az egyik vezető internetes hírsite – írja a svájci lap, holott Dull szerint nincs sajtószabadság és korlátozzák az eléréseket is. Az önellentmondástól hemzsegő cikkben kitérnek arra is, hogy 2020 májusában például 4 435 151 egyedi látogatójuk volt (real users – RU) és 255 925 046 oldalletöltést mért az oldal számára a DKT/Gemius (teljes forgalom, valamennyi eszközön), amivel a hírsite-ok versenyében első helyen végzett mind az oldalletöltések, mind pedig a látogatószám (RU) tekintetében. Tudják, az a portál, amit a gonosz kormány elnyomott, eléréseit csökkentette, nem támogatott és végül el is lehetetlenítette. Azt a lapot, ami egyébként magántulajdonban, tehát nem állami kézben van. Izgalmas gondolatmenet, nem vitás, bár a brazil szappanoperák logikájára épített sztorit azért mégsem kellene tovább fokozni. Pontosabban fogalmazva, ez már nekünk kellemetlen.

Index-záróbuli – Önök is látják, mennyire szomorúak az elnyomott újságírók…?
Visszatérve a nemlétező sajtószabadságban is élenjáró indexes főszerkesztőre, aki a kormány áldozata, nem árt hangsúlyozni azt sem, hogy Dullnak azért kellett mennie, mert a saját főnökeinek bizalmával élt vissza, amit egyébként mással magyaráz. Ez nyilván nem lényeges annyira, hogy a Neue Zürcher Zeitungban erről említést tegyenek, az viszont igen, hogy az Index komoly hatással volt a belpolitikai helyzetre, mivel napi kétmillió látogatóval rendelveztek, akiket simán feltüzeltek arra, hogy tüntessenek mellettük a gonosz kormány ellen. Illetve nem is értük, hanem a sajtószabadságért, ami most került veszélybe (ki tudja, hányadjára az elmúlt évek alatt).
Fellebben a fátyol: az Index a Borkai-botrány miatt lett a Fidesz ellensége. Még akkor is, ha nem
Miután a Fidesz ősszel elvesztette a nagyvárosok helyi választásait, a politikai nyomás fokozódott – számol be a lap az előzményekről. A cikk szerint az Index azzal verte ki a biztosítékot, hogy “széles körben beszámolt egy nemi botrányról, amelyben egy konzervatív politikus vett részt”. Ez indította el a lavinát, ami végül Dull Szabolcsot is magával sodorta.
Forrás: Neue Zürcher Zeitung; Fotó: Facebook
Ehetetlen Odó
2020-08-13 at 15:42
Jönnek a dullt keblű libsik a sz@rból…
Virtuális Fidesz Stand
2020-08-13 at 15:41
“A kormányhoz közeli körök egy tervezett támadással felrobbantották a szerkesztőséget. Vége a médiaszabadságnak”
–
Bár így lett volna, mert mert ez kijárt volna nekik alapból a sok ganéságuk miatt.
Andromeda
2020-08-13 at 15:33
Nagyon köszönöm a tudósítást, de nem lehetne valamit, hogy a nyugati náci sajtó az igazságról is beszámol? Be kellene perelni őket, és feljelenteni a saját médiahatóságaiknál. A Pesti Srácokat kb. 100 fideszes és a fizetett komcsi-náci gyurcsányisták olvassák.
Na ez
2020-08-13 at 15:31
Dull maga az áruló bűnöző ő aki adatokat adott tovább a konkurens internetes újságoknak.
Jogallam
2020-08-13 at 15:16
Hogy ha ez a pasas- ez senki- eredményesen tudja elhinteni hogy nincs HVG, NINCS 444, NINCS NEPSZAVA, NINCS ” NAGYJOZSI”( 24)- AKKAR HAJRA! TEGYE. HA EZ A SENKI EZT MEG TUDJA TENNI EGY ORSZAGGAL, EGY NEMZETTEL, EGY ÁLLAMMAL ES EGY FIDESZES SAJTOBIRODALOMMAL, AKKOR TEGYE. HA EHHEZ STATISZTÁL EGY ALLAM EGY NEMZET EGY KORMANY. AKKOR EZ A SENKI MEGÉRDEMLI HOGY RAJTUNK TAPOSSON – RÖHÖGJÖN.
ikabika
2020-08-13 at 15:13
Ritka becstelen egy féreg ez a Dul, ki sem néztem volna belőle…
Namond
2020-08-13 at 14:37
Gratulálok a PS-nek, hogy semmibe sem veszik.
Gergő igazán jó munkát végzett!
Tudományos libsizmus
2020-08-13 at 13:57
Ilyenkor nem lehet rágalamzás okán pert indítani?
Ego
2020-08-13 at 13:46
Hol él ez a pofa?
Juráklover
2020-08-13 at 13:20
no, akkor még azt kéne kijavítani a címben, hogy nem német, hanem svájci “lapokban” (szigorúan többesszám) villog.
Juráklover
2020-08-13 at 13:07
nem tetszett a valóság, jurák elvtársnő?
Pityuka
2020-08-13 at 13:06
Bodolainak börtönbe kéne pereltetnie ezt a férget.
nemzeti
2020-08-13 at 12:50
Hol vannak a rágalmazási perek??????
nemzeti
2020-08-13 at 12:49
Sokat kell tenni a Fidesznek a tévhírek ellen. Ennél sokkal többet.
Trumplover
2020-08-13 at 12:48
Nem Neue Bürcher Zeitung, hanem Neue Zürcher Zeitung, és nem német a lap, hanem svájci.
Apróság, nem érdekes.
Zzzz
2020-08-13 at 13:35
A LÉNYEGET NEM ÉRINTI.
DE AZÉRT ELÉG CIKI, EGY (ELVILEG) ELEMZŐ CIKKBEN.
REMÉLHETŐLEG A TÖBBI ÁLLÍTÁS NEM ILYEN PONTATLAN
Trumplover
2020-08-13 at 14:48
hiába reméled!
példa:
“Dull kifejti ugyanis, hogy számukra teljesen egyértelmű, hogy őt és kollégáit politikai okokból bocsátották el – itt viszont elfelejti megemlíteni, hogy egyedül neki mondtak fel, a többiek önként távoztak.”
ezzel szemben a valóság: “Drei Wochen sind vergangen seit seiner Entlassung als Chefredaktor des wichtigsten unabhangigen ungarischen Online-Portals “Index”. Daraufhin kündigte praktisch die ganze Redaktion – eine in ihrer Radikalitat prazedenzlose Geste, die grosse Demonstrationen für die Medienfreiheit auslöste.” azaz “Három hét telt el a legfontosabb független magyar online portál, az “Index” főszerkesztőjeként történő elbocsátása óta. Ennek eredményeként gyakorlatilag az egész szerkesztőség felmondott – egy példátlan és radikális gesztus, és nagyszabású demonstrációkat váltott ki a médiaszabadság iránt.”
Jogallam
2020-08-13 at 11:46
Miert nem keritik elo azt az osembert- UJ PETER ? ANNAK ELEMI ERDEKE VOLT A KONKURENS INDEX KINYIRASA. MIRE ESKUDTEK A KORMANY EMBEREI? ERRE? ERRE A PASSZIVITASRA? JA, HOGY EZ: TAKTIKA- ES HAT, UGYE, A JOGASZOK…NA , AZOK BALLIBEK. SZARNI RA. ILYEN RAGALMAZAST NEM LEHET PAR PS CIKKEL ELRENDEZNI. EZ A ZULLOT ALAK ALLAMERDEKEKET SERT.
Jogallam
2020-08-13 at 11:41
UJ PETERT NEM VISZIK KAMERA ELE? EGYERTELMU HOGY NEKI VOLT ERDEKE AZ INDEXET KINYIRNI? MIRE ESKUDTEK A KORMANY MINISZTEREI? HOGY ” TAKTIKAI” OKOKRA ES A BIROSAG ÁLLAPOTÁRA tekintettel MINDEN RAGALMAT SZEP CSENDESEN ELTURNEK? MILLIOS FIZETESUK VAN- ESKUT IS TETTEK. ELEG VOLT EBBOL A HULYE TAKTIKABOL.. EZ A GAZEMBER HAZUDIK. AZ EGESZ ORSZAG ERDEKEIT SERTI. KAPJAK EL- VIGYEK BIROSAG ELE. LENYEGEBEN ERRE ESKUDTEK FEL.
Jogallam
2020-08-13 at 11:35
Miutan- teny – hogy – hazudik( van 444, hvg, 24, Magyar Narancs, Nepszava- stb)- Elfogadhatatlan hogy a nem JELENTIK FEL. A KORMANY TAGJAI ESKUT TETTEK HOGY AZ ORSZAGOT – MEGVEDIK. DE HAGYJAK SENKIHAZIAK ALTAL BEMOCSKOLNI. EZ TAKTIKA? BIZTOS IGY LESZ MAGYARAZVA- ILLETVE A BIROSAG…….DE EZ A NYOMORULT TENYSZERUEN HAZUDOZIK- BEMOCSKOLJA AZ ORSZAGOT- A FIDESZ SZAVAZOIT- ELOKESZITVE A KULFOLDI TAMADASOKAT. HA EGYSZER A KORMANY TAGJAI ESKUT TETTEK ARRA HOGY MEGVEDIK AZ ORSZAGOT- AKKOR VEDJEK MEG.
hivő
2020-08-13 at 11:16
Valoszinüleg erről szolt
ez az, Index Végnapjai, nevü
szomorújáték.
Az Index vagy tul sokba került
és ugy mult ki hogy a
legnagyobb durranást
eredményezze a halado
nyugaton.Vagy ki sem mult
de kellett ez a felhajtás.
Mint a francia gunylap CH ..kimulása..
, állitolag nem ért az olyan
véres véget mint mutogatták??
Fake news mindenütt.
Bressa
2020-08-13 at 11:01
A Német országban nyilatkozott rágalmazás nem rágalmazás? Le kellene perelni róla a gatyát is!!! A többiek okulásáért is!
Sziszi
2020-08-13 at 10:57
Ilyen cikkekkel, mint amit nekünk írtok, miért nem
árasztjátok el a külföldi sajtót ???
Mi tudjuk, hogy hazudnak, de ha ők külföldön hazudozhatnak, mi mért nem tudjuk cáfolni ?
Ez olyan mint a brüsszeli jelentgetések. Miért vannak kint Fideszes képviselők, ha nem cáfolnak, nem mutatják be az ellenkezőjét. Bombázni kellene az cáfolatokkal az Uniót. Érdekes, ezek kintről szervezkedhetnek, de amikor Navracsics volt a biztos, ő csak az EU érdekeit képviselhette.,úgy hogy valójában azt sem tudjuk mi az Unió érdeke!
Balatoni ingyen strandokon is, miért nem megy Illés Boglárka Újhülye badacsonytomaji hatalmas házához, hogy mint Szeviép látványosság miért nem lehetne ingyenes és szabad a bejártás, megtekintve hol őrzik a ki nem fizetett alvállakozók vagyonát ???
Ilona
2020-08-13 at 14:29
Teljesen igazad van kedves Sziszi.
Teljesen érthetetlen, hogy a mi EU-s Fideszes képviselőink is miért nem cáfolják az ellenzéki hazugságokat. Semmi akadálya ennek nem lehetne, hiszen ismerik a betűket, írni tudnak talán fogalmazni is, és azt is tudják, ha nincs reagálás marad a hamis hír valóságnak, mely az ország tekintélyét nagyban rongálja.
Ráadásul, a Fideszesek könnyebb helyzetben lennének, mint az ellenzéki hazugok, hiszen nekik nem kellene találgatni, álhíreket terjeszteni, csak érdemben kellene cáfolni az ellenzéki hazugságokat tételesen.
Sróf
2020-08-13 at 10:56
“sötét karikákkal rendelkezik a szeme alatt – olvasható a szerző által fáradtnak és meggyötörtnek ítélt leváltott főszerkesztőről”
Valaki felvilágosíthatná a germán újságírókollégát, hogy Dull tekintete nem most lett ilyen, hanem már jó ideje ilyen, tehát a sötét karikái, ill. maga az egész nézése (eszelős tekintet, tág pupillák) nem annyira a fáradtság és meggyötörtség eredménye, hanem jó eséllyel a túlzásba vitt kábszizásé.
Zzzz
2020-08-13 at 13:40
LE KELLENE MÁR SZOKNI RÓLA, HOGY NEM ÉRVELÜNK, HANEM MINŐSÍTJÜK A MÁSIK FELET!!!
Az előbbi hozzászólás lefordítva:
DULLNAK NINCS IGAZA…MERT HOGY NÉZ MÁR KI.
Sróf
2020-08-13 at 14:28
@Zzzz:
De minek lefordítani magyarra, amit magyarul írok? Persze semmi közöm hozzá, ha ilyen kényszeres fordító vagy, te dolgod, csak arra ügyelj, hogy legalább ne költsd át a szöveget.
Én arról írtam, hogy a germán (vagy svejci) újságíró meglátva Dull ábrázatát azt hitte, hogy az a meggyötörtségtől olyan, holott már rohadt régóta ilyen az ábrázata, és hozzátettem, hogy jó eséllyel a túl sok koksztól. De hogy Dullnak ezért nincs igaza, azt egy szóval sem írtam. Azért nincs igaza, mivelhogy ordas gátlástalanul hazudik.
ikabika
2020-08-13 at 15:32
Le kéne már szokni róla, hogy csupa nagybetűvel írsz, te kretén!
P.T.
2020-08-13 at 10:47
Dull azért ideges, mert eladta magát a DK-nak. Vagyis pontosabban azért, mert ez kiderült. Eqrta! Nem kicsit, nagyon!
Ilona
2020-08-13 at 14:17
“Dull azért ideges, mert eladta magát a DK-nak”, ha nem így lett volna akkor Dull nem Dobrev Klárával telefonálgat hónapokon keresztül és nem tárgyal személyesen az Index robbantása előtt egy nappal Dobrevvel.
Ha valaki felrobbantotta az Indexet akkor az Dull és Dobrevék, vagyis a DK közös együttműködése révén sikerült.
A kormányt hibáztatja aljas módon Dull, de tárgyalni Dobrevvel tárgyalt az Index sorsát illetően és nem a kormánytagokkal.
P.T.
2020-08-13 at 15:17
Ezek a fírgek elő akarták adni, hogy függetlenobjektívek, de benne maradt a híváslistában az Altus. Dehogy lesztek ti függetlenobjektívek. Sosem voltatok… Sima DK felszopó sajtó lesztek. Meg lettetek véve kilóra… Ha nincs a híváslista, ez sosem derül ki…
patrióta
2020-08-13 at 10:37
Németország népe tudja e , ki(k) ez a majom vagy az index nevű balliberált komcsináci-nácikomcsi politikai prostik propaganda szócső , vastagon jó magasról sz@rn@krá mint a világon bárhol !
1984
2020-08-13 at 10:36
Te vagy az, Mohamed?
1984
2020-08-13 at 10:35
Dull diverzáns ügynök, mint ahogy többen is az indexben.
werthan
2020-08-13 at 10:23
One-way repjegyet neki Phenjanba, onnan aztán tényleg írhatna az elnyomásról. Szégyenteljes alak!!!
gyozo2018
2020-08-13 at 10:22
CEU-ba oltott Népszabadság story 3.
Úgy szűnt meg, hogy nem szűnt meg.
gyozo2018
2020-08-13 at 10:20
Ezeket az elfajzott pofákat hol tervezik?
Polgar
2020-08-13 at 10:17
Gennyes alak!
Gondolkodom
2020-08-13 at 10:11
Szánalmas. Legyen már férfi! Kakit kavart, többnek képzelte magát, mint ami? Akkor emelt fővel viselje, hogy nem győztesként került ki belőle. És nem ártana azt is megtanulni, hogy nem kakilunk arra az asztalra, ahonnan eszünk. Ha nem tetszik a kaja, akkor méltósággal elsétálunk békében.
Majd viszontlátjuk baloldali politikai aktivistaként. Eddig is az volt.
Drágáim, ez a kapitalizmus világa. Isten hozott benneteket a való világban.
Zzzz
2020-08-13 at 13:27
Kedves Gondolkodom!
EGYETÉRTEK!
HA PIACGAZDASÁG VAN, ÉS A TULAJ MÁSST AKAR, MINT AZ ALKALMAZOTT, AKKOR VALAKINEK MENNI KELL, ÉS AZ NEM A TULAJ SZOKOTT LENNI.
De a piacgazdaságnak igenfontos eleme A SZABADVERSENY.
HA MAJD LÁTJUK MIBŐL ÁLL ÖSSZE A PS BEVÉTELE
MAJD AKKOR LEHET A KAPITALZUS TÖRVÉNYEIRŐL BESZÉLNI.
Ha pl a Coca Cola fizet az ok, ha az MVM, vagy Lőrinc, az nem. Azok adóforintok.
mirti
2020-08-13 at 10:08
azt hiszem ez az a határ amit ha valaki politikusként…sajtó munkásként ha átlép bírósági eljárás lenne a célravezető min 5-10 év fegyházzal. Nem kicsi a kár amit okoz az országnak és a törvényes kormánynak. Hol van ez a jog szabály, mikor lesz megalkotva??….természetesen ez gyurcsányra ,cseh katalinra és a többi mentelmi jogos bűnözőre is vonatkozzon!!!
Gáspár Anette
2020-08-13 at 10:23
És ha van, mit érsz vele?
A joggyakorlók maffiája be se fogadná a pert.
Tuti
2020-08-13 at 10:03
index = media cloaca
Nick Rivers
2020-08-13 at 11:32
A hazudozàs függőve tesz, igaz szabika!
Tudod te egész ügyes fickó voltál mert elvakult neo-gxurcsányista létedre egész jól toltad a független f@szságot!
J.G.
2020-08-13 at 12:26
EZ IS ANNAK A BIZONYÍTÉKA, HOGY NEM SZABAD PÁTYOLGATNI ŐKET!
Ki kell őket szorítani minden meghatározó helyről, mert ha úriemberként viselkedünk velük, akkor azt kihasználják és ellenünk fordítják!
Ne legyen senkinek illúziója, ezek az első adandó alkalommal bele fognak fojtani bennünket egy kanál vízbe.
ómió
2020-08-13 at 10:02
Most éppen nem volt más hazudoznivaló!
khm
2020-08-13 at 19:20
Éppen ideje lenne ezzel leszámolni.