Durván megfigyelte az NDK-sokat a Balaton-brigád

A szovjet titkosszolgálatoknak alárendelt kelet-európai állambiztonsági szervezetek elképesztő kegyetlenséggel léptek fel saját állampolgáraikkal szemben. Ha nem ezt tették, akkor egymás között alakultak ki nézeteltérések. A keletnémet Stasi például 1982-ben kifogásolta, hogy a magyar hatóságok túl humánusan bánnak egy NDK-s családdal.

1982. augusztus 15-én a Meridián expresszen Magyarországról Jugoszlávia felé igyekezett egy keletnémet család. A magyar hatóságok határsértés miatt elkapták őket, a feleséget és a két gyereket azonban nem tartóztatták le, hanem egy kecskeméti szállodában helyezték el őket átmenetileg, az itteni vizsgálat idejére.

Az effajta eljárás ellen tiltakoztak az egykori NDK, a kommunista blokk egyik legszigorúbban ellenőrzött államának illetékesei. A keletnémet rezsim azt követelte volna ugyanis ebben az esetben, hogy a nőt tartóztassák le a magyarok, a gyerekeket pedig szakítsák el a szülőktől, és átmenetileg helyezzék nevelőintézetbe – írja egy frissen megjelent kötet szerzője, Jobst Ágnes. Végül a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi különgépén szállították vissza az NDK-ba a családot, ahol a hírhedt IX. (azaz vizsgálati) főosztály cottbusi részlege folytatta le az eljárást a család ellen.

A keletnémetek szerint a magyarok túl humánusak voltak, ekkoriban már csak figyelmeztetésben részesítették az elkapott határsértőket, és nem rakták a kisgyerekes nőket börtönbe – olvasható a Jaffa kiadó által publikált, A Stasi működése Magyarországon című kötetben. Arról kevesebbet olvashatunk, hogy Magyarország éppen ekkoriban kuncsorgott pénzért Nyugaton, az államcsődtől fenyegetett Budapest 1982-ben csatlakozott az IMF-hez, így igyekezett a „legvidámabb barakk” képét mutatni a külvilág felé.

A kecskeméti szállodai elhelyezést az NDK-s hatóságok mindeközben nemcsak annak drágasága miatt, hanem azért is kifogásolták, mert szerintük a hotelből az érintettek kapcsolatba léphettek akár nyugatnémet nagykövetséggel, akár ismerőseikkel, „tettestársaikkal”.

Ugyanis az NDK illegális elhagyása („Republikflucht”) bűncselekmény volt, és a keletnémet titkosszolgálat ezért külön „ügynökbrigádokat” is működtetett a többi szocialista országban, hogy megakadályozza a „kommunista paradicsomból” való szökést. 

A tiltott határátlépés szankcionálását Magyarországon még a Farkas Mihály vezette Honvédelmi Tanács készítette elő a Rákosi-korban. Róla szól A tanú című film is, ő az elhíresült „Bástya elvtárs”. 1961-től a Kádár-korban némileg enyhítették a szabályokat, és immár nem számított nálunk államellenes bűncselekménynek a tiltott határátlépés kísérlete. Az NDK-ban pedig 1957-ben módosították az útlevéltörvényt, és akár 3 éves börtönnel vagy pénzbírsággal is sújthatták az országot engedély nélkül elhagyókat. A disszidálás szankcionálását csak 1990. január 11-én szüntették meg az NDK-ban – írja Jobst Ágnes.

Az ilyen brigádokat általában a Balatonról nevezte el a szakirodalom, de Jobst szerint egész Magyarország területén figyelték a keletnémet állampolgárokat a Stasi emberei. A szerző – aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa – szerint a szocialista országokba induló keletnémet turistákat kísérő „árnyékhadsereg” létszáma 1972-ben 706 főre emelkedett. 481-en Bulgáriában, 175-en Magyarországon, ötvenen Csehszlovákiában tevékenykedtek. 

A legfurcsább esetek közé sorolható, hogy egy NDK-s matek-fizika tanárt – akiről egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy nemcsak Budapest és a Balaton érdekli, hanem Észak- és Nyugat-Magyarország más tájai is – három „Balaton-brigádos” keletnémet nem hivatalos munkatárs figyelt, és emellett ráállítottak egy „Bärbel” fedőnevű társadalmi kapcsolatot is az ötödször Magyarországra érkezett férfira. Azt hitték ugyanis, hogy a tanár valójában a saját szökését készíti elő azzal, hogy beutazza Magyarországot.

A berlini falat egyébként nyugatnémet betonelemek és szintén nyugati szögesdrót felhasználásával kezdték kiépíteni, ami jól jellemzi az NDK cinizmusát. Az építkezésben a magyar hatóságok még teljes szívvel-lélekkel együttműködtek a keletnémetekkel. Így például a fal építésekor egy „Szabó” fedőnevű magyar ügynök részletes jelentést adott arról, hogy még lojálisnak tűnő NDK-s vezető értelmiségiek is elégedetlenek voltak Kelet-Berlin elszigetelésével. A jelentést – amely súlyosan terhelő adatokat tartalmazott olyan keletnémet állampolgárokra, akik azt hitték, hogy egy külföldinek nyugodtan elmondhatják a véleményüket – a magyar szervek buzgón megküldték keletnémet partnereiknek.