Az Együtt–PM Szövetség európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek már tegnap feljelentést tett hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanújával. Ma az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik is megszólalt. A jobboldali ellenzék pártja szerint is előnytelen szerződést kötött a Magyar Villamos Művek, amikor 260 milliárd forintot fizetett ki a német energetikai óriáscég magyarországi érdekeltségeiért.
Az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) tavaly októberben vásárolta vissza az E.ON földgáz-nagykereskedő leánycégét és a magyarországi gáztárolóit. Az MVM 260 milliárd forintot fizetett a német energetikai óriásnak. Az adásvétel előtt készült érték- és kockázatbecslésekbe az állam nem engedett betekintést a sajtónak.
A dokumentumok nyilvánosságáért az Átlátszó.hu pert indított, amelyet meg is nyert. A kiperelt iratok alapján az internetes portál azt írta, hogy az üzleten a magyar állam 600 milliárdot bukhat a Gazprommal kötött szerződés miatt. Az oroszoknak egy előre meghatározott gázmennyiséget akkor is ki kell fizetni, ha a magyar nagykereskedő nem tudja eladni a fűtőanyagot. Ezt hívják angolul Take-or-Pay kötelezettségnek. A szocialisták feljelentést fontolgatnak. A Demokratikus Koalíció nem fontolgat, a Gyurcsány-párt hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az adásvételt nemcsak a baloldali, hanem a jobboldali ellenzék is támadja.
„Úgy tűnik, hogy a rezsicsökkentés árát kamatostul, többszörösen fizeti meg a kormány az adófizetők pénzéből a külföldi energetikai vállalatok felé. Talán azért, hogy Orbán Viktor normalizálja a német kormánnyal eddig fenntartott, meglehetősen hűvösnek mondható viszonyát” – fejtette ki Volner János jobbikos országgyűlési képviselő.
Az MVM elnök-vezérigazgatója szerint az állam jó üzletet kötött, az E.ON gázüzletágának értékét nemzetközileg jegyzett vagyonbecslő cég is felmérte. „Az érték reális, hiszen mind a Credit Suisse, mind az általunk alkalmazott szakértők ezt támasztották alá. El szeretném mondani azt is, hogy mi az adásvétel keretében közel ötmilliárd köbméternyi gázt vásároltunk meg, amely benne van a tárolókban, ezeknek az értéke, ha 60 forinttal számolom, már akkor is fölötte van a vételárnak, úgyhogy összességében elmondható, hogy reális ügylet született, szabályos körülmények között, a felmerülő kockázatokat a gazdaságpolitika és az MVM menedzsmentje kezelte” – mondta Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az ügyben nemcsak a Gyurcsány-párt, hanem az Együtt–PM Szövetség is feljelentést tesz.
Forrás: Hír TV
Fotó: Átlátszó.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS