Eddig kétezer-kétszáz egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-pesti Centrumkórházban – mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A főigazgató elmondta: nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották. A vakcinával szemben először volt némi vonakodás a szakdolgozók részéről, de ez megszűnőben van, hiszen nem nagyon van mellékhatás. Vályi-Nagy István beszélt arról is, hogy a védőoltások szinte mindegyikénél ugyanazok a mellékhatások jelentkezhetnek, ha karba adják azt: helyi reakció a bőrön, izomfájdalom, borzongás, fejfájás és enyhe rossz közérzet, de ezek is ritkák. A konkrét oltás kapcsán egyfajta szövődményt írtak le, egy allergiás reakciót, ezért mindenkit kikérdeznek vakcináció előtt, van-e valamilyen gyógyszerre vagy táplálékra, esetleg másra allergiája. Az oltás után húsz-harminc percig ott tartják az embereket, de nem fordult elő semmilyen rendellenesség egyelőre.
Vályi-Nagy István szólt arról is, hogy a vakcina gyártója szerint az első oltás után hatvanöt-hetven százalékos védettség alakul ki, az ismétlő oltás után hét-tíz nappal pedig kilencvenöt százalékos védettség. Ez azt jelenti, hogy ekkora százalékban képes a vakcina megakadályozni, hogy elkapjuk a fertőzést, de még ennél is nagyobb arányban előzi meg a súlyos betegség kialakulását. A főigazgató arra kért mindenkit, hogy minél hamarabb oltassa be magát, illetve igényelje a vakcinát. A műsorban elhangzott: eddig a Pfizer vakcináját használták, de hamarosan érkezik egy újabb, a Moderna oltóanyaga. Vályi-Nagy István szerint ez a Pfizer vakcinájához hasonlóan egy RNS-alapú oltóanyag, de könnyebb lesz vele dolgozni, mert nem kell annyira lehűteni. A főigazgató szerint a jövő héten kezdik el beadni a második adag oltóanyagot azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik 2020. december 26-án megkapták az elsőt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS