A Facebook kiberbiztonsági szakemberei lelepleztek egy államilag támogatott vietnami hackercsoportot.
Az azonos nevű közösségi portált működtető vállalat pénteki közleménye szerint az APT32 néven ismert hackercsoport a Ho Si Minh-városban székelő CiberOne internetes vállalathoz köthető, és a múltban Vietnamban és külföldön lévő emberi jogi aktivistákat vett célba, feltörte más országok, például Laosz és Kambodzsa kormányának, nem kormányzati szervezeteknek, hírügynökségeknek és sok vállalatnak a számítógépes rendszerét. A Facebook közölte, hogy törölte felületéről a csoportot, és megpróbálja megakadályozni, hogy vírusokat terjesszen, és feltörje a felhasználók internetes fiókjait.
Az Ocean Lotusként is ismert APT32 hackercsoporttal szemben már korábban is felmerült a gyanú, hogy állami támogatással működik. A FireEye amerikai kiberbiztonsági vállalat áprilisban közölte, hogy a hackercsoport a koronavírus-járvány legelején behatolt a kínai Vuhan kormányzati számítógépes rendszerébe. A világjárványt okozó kór Vuhanból indult el. A CiberOne tagadja, hogy köze lenne a szóban forgó hackercsoporthoz.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS