Egy manhattani magániskola arra bátorítja a tanulóit, hogy ne használják az apa, az anya, illetve a szülők szavakat – írta meg a New York Post. Véleményük szerint ezzel ugyanis feltételezéseket tesznek a nebulótársaik otthoni környezetére. Az egyébként keresztény intézmény egy tizenkét oldalas útmutatóban adott iránymutatást a megfelelő nyelvhasználatra.
A Grace Church School episzkopális oktatási intézmény egy tizenkét oldalas útmutatóban fejtette ki, hogy mit kellene tenniük a diákoknak és a tanároknak, hogy segítsék az iskolának a befogadást célzó küldetését. A dokumentum több kerülendő kifejezést is tartalmaz, de szerencsére megoldást is kínál. A fentebb említett elavult kifejezések helyett ajánlatosabb a felnőttek, illetve a nevelők szavakat használni. Emellett a dadus, illetve a bébicsősz kifejezések helyett is inkább a gondozót javasolja. Az útmutató szerint minden család másképpen épül fel. Éppen ezért – mint írják – fontos, hogy az iskolai nyelvezet is tükrözze ezt a fajta sokszínűséget. A dokumentum emellett kitért arra is, hogy hogyan is kell megfelelően használni a genderrel, a szexulális orientációval, a rasszal, illetve a nemzetiségekkel kapcsolatos kifejezéseket. Így például azon kérdés helyett, hogy Honnan jöttél?, az a megfelelő érdeklődési mód, hogy Mi a kulturális/etnikai háttered?
Forrás: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS