A perugiai reptéren ért véget a buli Boris Johnsonnak 2018 áprilisában, miután az orosz származású médiacézárnál, Jevgenyij Lebegyevnél vendégeskedett, annak olaszországi kastélyában. Az akkori brit külügyminisztert, a héten megválasztott brit miniszterelnök többen felismerték az Assisi Szent Ferenc repülőtéren, amint az a másnaposság és a részegség határán billegve lapozgatott egy hadtudományról szóló könyvet.
Az eset, melyet a többi várakozó utas képek formájában gazdagon dokumentált, azután történt, hogy az akkori külügyminiszter egy privát utazás részeként részt vett Jevgenyij Lebegyev egyik híresen fényűző partiján, annak perugiai kastélyában. Lebgyev vagyonát egyébként részben örökségének köszönheti, másrészt annak, hogy olyan újságok tulajdonosa, mint az Independent és a London Evening Standard.
Johnson tavaly nem nyilatkozott a sajtónak a kis kiruccanásról, minthogy magánügyben utazott Olaszországba, egy menetrend szerinti utasszállító fedélzetén. A napokban megválasztott miniszterelnöknek – akkor még külügyminiszternek – a külügyi hivatal azt javasolta, ne is utazzon el; ennek ellenére mindenféle biztonsági kíséret nélkül indulhatott Johnson Perugiába. Bár az esetet megpróbálta minél inkább a szőnyeg alá söpörni a brit politikus, a repülőtéren készült képek vitathatatlanul igazolják, hogy járt Perugiában a kérdéses időben, biztonsági kíséret nélkül és eléggé instabil állapotban.
Egy ugyanazon a járaton utazó, névtelenségét kérő utas szerint Johnson egyedül utazott, poggyász nélkül. Az utas a Guardiannak azt mondta, a biztonsági ellenőrzésnél nyílt lehetősége pontosabban szemügyre vennie az ápolatlan külsejű férfit, aki egy, a harcászati stratégiákról szóló könyvet lapozgatott; ekkor szúrta ki, hogy az nem más, mint Boris Johnson.
Meglepődtem, hogy ő az. Nem volt vele senki, láthatóan csomag sem volt nála. Borzasztóan nézett ki, kócos volt a haja és gyűrött a ruhája. Olyan volt, mint aki abban aludt
– mondta a lapnak.
A nemrég miniszterelnöknek választott politikust egyébként többen felismerték a repülőtéren; sokan képet is akartak vele készíteni, mielőtt Johnson elhúzódott volna egy sarokba, majd elaludt. Beszámolók szerint beszélgetett pár utastársával, akiknek azt mondta, hosszú éjszakája volt, illetve azt is többen mondták, hogy az akkori külügyminiszternek bizonytalan volt a járása. Valószínűleg pont annyira az isiász miatt, mint ahogy Juncker is hátfájdalmai miatt gyújtott fel majdnem több ruandai politikust egy megemlékezésen. A kijózanodás Londonban már nem publikusan folytatódott: leszállás után a repülőről azonnal egy rendőrautóba ült be Johnson.
Az esetről a házigazda Lebegyev sem adott bővebb tájékoztatást, csupán annyit lehet tudni, hogy az eset előtti napon Johnson még Brüsszelben tárgyalt többek között Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, a Salisburyben történt mérgezés kapcsán.
Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Magali Girardin
Facebook
Twitter
YouTube
RSS