Megsérült, aztán Európa-klasszis teljesítmény nyújtott. A felejthetetlen osztrákok elleni meccs után Kádár Tamás is bekerült a brit Guardian álomcsapatába, amit a lap a mértékadó Whoscored.com szakportálra hivatkozva állított össze.
A korábbi cikkünkben már említett francia összeállításhoz hasonlóan a brit Guardian portálja is nyilvánosságra hozta az Európa-bajnokság álomcsapatát az első csoportkör vége után. Egy magyar ebbe a csapatba is jutott: a balhátvéd posztjára Kádár Tamást választották.
Így értékelték: „Kivette a részét az első csoportkör talán legmeglepőbb győzelméből, meggyőző játékot nyújtott a védelem bal oldalán. Nem látszottak rajta a sérülés jelei, három becsúszása, három labdaszerzése és három sikeres csele volt, közben pedig öt fejpárbaját is megnyerte.”
Nem rossz… Csapattársához, Kleinheisler Lászlóhoz hasonlóan Kádár is nívós társaságba került. Elég csak a védelem másik három tagját felsorolni: Darijo Srna (horvát, Shkodran Mustafi (német) és Fabian Schar (svájci). Az álomtizenegyet egyébként a mértékadó Whoscored.com szakportál állította össze. Kádár teljesítményét 8-as értékelték (nála jobb osztályzatot csak Gera Zoltán kapott – 8.2).
Facebook
Twitter
YouTube
RSS