Emelkednek a légitársaságok kiadásai az olajárak növekedése miatt, de a magyar piacon jelen levő legnagyobb társaságok nem készülnek a jegyárak változtatására – írta a Magyar Hírlap hétfőn.
A Lufthansa közölte, hogy a megemelkedett költségeket a hatékonyságjavulással és a jobb működési eredménnyel igyekszik ellensúlyozni. A cégcsoporthoz tartozó légitársaságok fedezeti ügyleteket kötnek a szükséges üzemanyagra, akár 24 hónapos időtávra. Legfrissebb előrejelzésük szerint ezzel együtt az idén mintegy 5,8 milliárd euró lesz a csoportszintű üzemanyagköltségük, 600 millió euróval több az előző évinél. A hazai diszkont légitársaság, a Wizz Air is felkészült az olajár-növekedésből adódó kihívásra, és továbbra is alacsonyan tartja a viteldíjakat. A cég jelezte, hogy az üzemanyag árának emelkedése a piac minden szereplőjét érinti, de a fiatal flottával, amely a leghatékonyabb Airbus A320 és A321 típusú gépekből áll, továbbra is a legalacsonyabban tarthatók a költségek.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése szerint a Brent olaj hordónkénti ára hetven dollár lesz az idén, 27,5 százalékkal magasabb, mint 2017-ben, a kerozin ára emiatt 26 százalékkal, 84 dollárra emelkedik hordónként. A légitársaságoknál az üzemanyagra fordított összeg az összkiadások 24 százalékát teszi majd ki, míg korábban 21,4 százalékra becsülték ennek mértékét.
Forrás:magyarhirlap.hu, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS