A Magyar Idők információi szerint még nincs végleges döntés a felújítás alatt álló 3-as metró állomásainak elnevezéséről, miután komoly vitát váltott ki az a BKK-közlemény, amely szerint az eddig az Árpád vezér nevét viselő megálló a jövőben – a szocialista vezetésű XIII. kerület kérésére – a Göncz Árpád Városközpont elnevezést viseli majd. A PestiSrácok.hu értesülése szerint Tarlós István főpolgármester újratárgyaltatja a kérdést, arra hivatkozva, hogy a néhai államfő több közterületet és szobrot is kapott már Budapesten, miközben utóda, Mádl Ferenc nevét a közgyűlés akadékoskodása miatt egyetlen közterület sem viselheti a fővárosban.
Áll a bál a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. által a felújítás apropóján átkeresztelt Árpád híd metrómegálló körül, ami a jövőben a cég határozata értelmében a Göncz Árpád Városközpont nevet venné fel. Városházi források a PestiSrácok.hu-t arról tájékoztatták, hogy a döntésről tudott a Főpolgármesteri Hivatal, ám az nem végleges, hiszen Tarlós István a vita hatására újratárgyaltatja majd a kérdést. A Magyar Idők megkereste a fővárosi közlekedési vállalatot, hogy mely szervezet, mikor és milyen indokkal döntött az Árpád hídi megálló átnevezéséről, és azt ki ellenjegyezte. A BKV sajtóosztálya a kérdéseivel a fővároshoz irányította a lapot.
A szoci önkormányzat ápolja a mítoszt
Az újság megkeresését követően ugyanakkor a 3-as metró rekonstrukciójának internetes oldaláról, a www.m3felujitas.hu honlapjáról eltűnt az állomásátnevezésekről szóló korábbi közlemény, miközben az állomások látványtervei között még továbbra is szerepel a Göncz Árpád városközpont név. Az ügy előzménye, hogy Fővárosi Közgyűlés 2016. március 30-án elfogadta a szocialista vezetésű Újlipótváros-Angyalföld kezdeményezését, hogy az Árpád híd pesti hídfője körüli csomópont Göncz Árpád egykori köztársasági elnök nevét viselje. Azonban sem az előterjesztésben, sem a vita jegyzőkönyvében nem szerepel, illetve utalás sincs rá, hogy az ottani felszíni vagy a föld alatti BKV-megállók, állomások – például a metróé – Göncz Árpád nevét vegye fel.
A karót nyelt Index utolsó töltényig küzd Gönczért
Bár a rendszerváltó pártok megosztottságát végletekig elmélyítő, a kommunista bűnösök felelősségre vonását meghekkelő Göncz Árpád volt köztársasági elnök (akit Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a PS-Polbeatben nemes egyszerűséggel a rendszerváltás legkártékonyabb szereplőjének nevezett januárban) életműve erősen vitatott, a téma világnézeti frontvonallá szilárdult az elmúlt napokban. A saját utolérhetetlen humorára végtelenül büszke Index.hu például “szánalmas háborgásnak” minősítette, hogy Huth Gergely a legutóbbi Sajtóklubban azt mondta:
majd tüntetőleg nem fogunk leszállni a Göncz Árpád Városközpont megállónál.
Pedig a poén Bayer Zsoltnak szólt, aki szerint
ha majd kiírják Árpád helyére, hogy Göncz, oda kell menni, és le kell verni!
“A háborgás amiatt szánalmas, hogy a rendszerváltás utáni legnépszerűbb, első ciklusától eltekintve ritkán látható politikai konszenzus által övezett államfőtől sajnálnak egy nyomorult metrómegállót” – sajnálkozott az Index, nem kis történelemhamisítással vastagítva a néhai államfő emlékére rakódott cukormázt.
Forrás: Magyar Idők, PestiSrácok.hu, Index.hu, A Göncz Árpád óbudai mellszobrának tavalyi avatóján készült vezető képet a PestiSrácok.hu készítette.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS