Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén, legyen szó akár a nemzeti, akár a vallási kisebbségek jogairól – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az athéni látogatásáról nyilatkozva.
A miniszter a Vallási és kulturális pluralizmus, békés egymás mellett élés a Közel-Keleten című konferencián vett részt, és találkozott görög kollégájával, Nikosz Kociasszal. Szijjártó Péter elmondta: egyetértés van Athén és Budapest között abban, hogy szerzett kisebbségi jogokban visszalépés nem lehetséges.
Éppen ezért szoros szövetségesek maradunk az ukrán oktatási törvény okozta helyzetben is, amelyben korábban a román, a bolgár és a görög külügyminiszterrel közösen levélben fordultam több európai intézmény vezetőjéhez és magához az ukrán külügyminiszterhez”
– tette hozzá. A magyar kormány világossá tette, hogy mindaddig amíg Ukrajnában a nemrég elfogadott és a kisebbségek jogait súlyosan sértő oktatási törvény van érvényben, Magyarország minden létező diplomáciai eszközt felhasznál arra, hogy Ukrajnát a törvény visszavonására és arra késztesse, hogy adja vissza a magyaroknak elvett kisebbségi jogaikat – jelentette ki. Ebben a vitában Magyarország számíthat Görögország szövetségére, hiszen a balkáni ország is azt az elvet vallja, hogy meg kell védeni a kisebbségek jogait. De ez nem csak a nemzeti kisebbségekre vonatkozik, hanem a vallási kisebbségekre is, az ő védelmükben is szoros szövetségese egymásnak a két ország. A görög kormány is megkülönböztetett figyelmet szentel a közel-keleti keresztények védelmének, akárcsak a magyar. Mára ugyanis a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon: minden vallása miatt üldözött öt emberből négy keresztény – emlékeztetett Szijjártó Péter.
– szögezte le a miniszter.
Forrás: MTI, fotó: MTI Fotó: Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS