Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy fuvarozó vállalkozó ellen, aki 1,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek az útdíjak és egyéb közterhek megfizetésének kijátszásával – közölte a főügyészség.
A tájékoztatás szerint a férfi – stróman ügyvezetők közreműködésével – olyan céghálózatot hozott létre, amellyel éveken keresztül elkerülte az útdíjak, bírságok, valamint a munkabért terhelő járulékok befizetését. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint 90 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat – írták, hozzátéve: a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozzák. Emellett a vádlottal szemben csaknem 250 millió forint erejéig, illetve több céggel szemben további vagyonelkobzásra is indítványt tett a főügyészség.
A vádirat lényege szerint az elkövető olyan céghálózatot alakított ki, amelyben a fuvarozáshoz használt járművek bejegyzett tulajdonosa és üzembentartója eltérő cég volt, a fuvarozási tevékenységet pedig egy tőlük független, harmadik társaság számlázta ki. Azáltal, hogy a gépjárművek tulajdonosa és üzembentartója elvált egymástól, az üzembentartó társaságok vagyonnal nem rendelkeztek, a fuvarozási tevékenységből származó bevétel pedig a számlázó társaságoknál realizálódott, a vádlott ellehetetlenítette az útdíj és az egyéb közterhek behajtását – ismertette a főügyészség. Kiderült az is, hogy a vádlott a cégeket rendszeresen cserélte annak érdekében, hogy ne keltse fel a hatóságok figyelmét. A strómanokkal szemben külön büntetőeljárások folynak – írták a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre
Facebook
Twitter
YouTube
RSS