
Az észt hatóságok rendőröket küldenek Litvániába a fehérorosz határon zajló, a tavalyi évhez képest a sokszorosára nőtt illegális migráció megfékezése érdekében. A litván határ 1070 kilométeres szakasza egyben schengeni határ is. A szomszédos országok közül a Fehéroroszországgal közös határszakasz a leghosszabb, 679 kilométeres.
Egert Belitsev az észt rendőrségi és határőrségi hivatalvezető közölte, hogy a tízfős rendőri egység szerdán utazik egy hónapra Litvániába.
Tallinn támogatja Litvániát a válság rendezésében, és az észt rendőrség szerepvállalásával értékes tapasztalatokkal szerez
– tette hozzá.
Az év eleje óta Litvániában 1232, főként ázsiai országokból érkezett határsértőt vettek őrizetbe, akik a fehérorosz határon át jutottak be az országba. Ez tizenötször több, mint tavaly egész évben, amikor 81 határátlépőt tartóztattak fel. Június 22-én a belügyminisztérium még 498 illegális határátlépésről adott hírt, vagyis csak az elmúlt két hét alatt két és félszeresére nőtt a számuk. A Fehéroroszország felől érkező határsértők zöme iraki állampolgár volt, vagy olyan, aki irakinak mondta magát, de nem volt semmilyen személyazonosító okmánya. Emellett irániak, szíriaiak és kis számban fehérorosz állampolgárok is voltak köztük.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök május végén a parlament előtt felszólalva azt mondta, hogy Fehéroroszország eddig akadályt képezett a drogcsempészek és az illegális migránsok számára, de mivel a Nyugat nyomást gyakorol rá, lehetséges, hogy Minszk elgondolkozik azon, hogy továbbra is ezt tegye-e. Az Európai Unió tavaly október elején vezetett be büntetőintézkedéseket Fehéroroszországgal szemben, felvette szankciós listájára az augusztusi elnökválasztás utáni ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit.
Forrás: MTI; Fotó: MTI-illusztráció
Atosz
2021-07-06 at 13:50
Golyoszoroval kell fogadni meg kinyirni ezeket a rohadek iszlamista terrorista betolakodo bitangokat !!!
Lajos
2021-07-06 at 12:32
Szánalmas hadházik.
khm
2021-07-06 at 10:45
Van egy jó pénzért eladó kerítés receptünk! 🙂
Különben fél év alatt tele lesztek gyönyörűen csillogó szemű,barna bőrű BŰNELKÖVETŐVEL.
Cassandro
2021-07-06 at 10:39
Vajon adtak-e szivárványos zászlókat az észt rendőröknek? Ha nem azért nem, mert otthon is nagy szükségük van rá!? Elképesztő! Elgondolkodhatnának az észtek is, a litvánok is, hogy mi a fontos. Mert mit mond az EU? Védd meg a schengeni határt, de ha megvéded fasiszta és rasszista vagy. Ja és pénzt sem kapsz! Amit adtunk (mert jár!) azt is visszavesszük egy jogállamisági eljárás során.
sanyi Mano
2021-07-06 at 09:22
Visszanyalt a fagyi !Hajrá Lukasenka ,most vissza adhatod nekik a Csivavava asszonyság Soros ügynök miatti szivatóst !
Pepe
2021-07-06 at 08:59
Lukasenka megmutatta az EU-nak, hogy milyen az, amikor nem tűrik szótlanul az EU bürokraták szemétkedéseit, hanem visszaütnek. Lehet, hogy Putyin adta a tanácsot Lukasenkának?
Solaris
2021-07-06 at 08:25
“Egert Belitsev az észt rendőrségi és határőrségi hivatalvezető közölte, hogy a tízfős rendőri egység szerdán utazik egy hónapra Litvániába.”
Pótcselekvés.(tíz fő, egy hónap)
Kicsit terelgetik őket, majd a srácok továbbmennek.
Ki így, ki úgy.