A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szerint egyre nagyobb a Brexit körüli bizonytalanság, és ez állandósult nyomást gyakorol a brit üzleti szektor növekedési kilátásaira.
A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó BCC pénteken ismertetett negyedéves felmérése szerint – amelyben 7100 tagvállalat vett részt – a feldolgozószektorban valamelyest javult a hangulat, de a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát adó szolgáltatási szektorban a fő aktivitási, foglalkoztatási és exportmutatók stagnálnak. A brit szolgáltatási ágazaton belül az értékesítés és a nyereségesség javulására, illetve romlására számító cégek arányának különbsége plusz 40, illetve plusz 30 százalékpont volt a harmadik negyedévben, ugyanannyi, mint az előző három hónapban. A BCC hangsúlyozza, hogy mindkét hangulatmérő mutató a brit EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazás előtti szintek alatt van.
Munkaerőhiány
A kamarai szervezet szerint mind nagyobb gondot jelent a munkaerőhiány is. A felmérésbe bevont feldolgozóipari vállalatok 74 százaléka, a szolgáltatási szektor cégeinek 67 százaléka számolt be arról, hogy egyre nehezebben talál szakképzett munkaerőt. A BCC előző negyedéves felmérésében a munkaerőgondokkal küszködő cégek aránya 71, illetve 65 százalék volt a két szektorban. A brit vállalati szektorban más felmérések is egyre nagyobb munkaerőhiányt jeleznek, elsősorban azokban az ágazatokban, amelyek jelentős részben függnek a külföldi EU-munkavállalóktól. A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő legutóbbi felmérése szerint 748 ezer – csaknem rekordszámú – munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt ezekre az állásokra. A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka arról számolt be, hogy az alkalmazásukban álló külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is.
Az angoloknál is a mezőgazdaság a gyengepont
A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) idei éves kongresszusán Meurig Raymond, a szervezet elnöke kijelentette: az agrárszektornak jelenleg 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint
ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, “a földeken fog elrothadni a termés”.
A brit kamarai szövetség pénteken ismertetett harmadik negyedéves felméréséhez fűzött kommentárjában Adam Marshall, a szervezet vezérigazgatója közölte: a brit vállalati szektorban tapasztalható hangulat lanyha gazdasági növekedésre vall. Marshall szerint a felmérés eredményei azt tükrözik, hogy a politikai bizonytalanság, a font árfolyam-ingadozásai és a Brexit-folyamat váratlan fordulatai folyamatos nyomást gyakorolnak a brit üzleti szektor növekedési kilátásaira. A BCC vezetője szerint a Brexit-folyamat a brit kormány kapacitásainak nagy részét leköti, miközben a brit üzleti szektornak olyan döntésekre lenne most szüksége – mindenekelőtt az infrastruktúra fejlesztése, az üzleti tevékenység magas költségeinek csökkentése és a hiányzó beruházási ösztönzők megteremtése végett -, amelyek kizárólag a brit kormány hatáskörébe tartoznak.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS