Sajnos leragadtunk a Szeretetország építésénél, hiszen Magyar Péter MLM-projektje kezd egyre őrültebb szintre jutni. A szektavezér közben már napi szinten követel előrehozott választásokat, miközben belül tudja, hogy egyetlen feltétel sem adott ehhez. Amíg ő kinyilatkoztat, az agyhalottak sem állnak le, hiszen tanácsadója, Raskó György a bosszúálló angyal szerepében segíti a zsebmessiás elmeroggyant terveit. Raskó ugyanis rendkívüli melankóliába esett azon, hogy legutóbb Ausztriában nem a baloldal alakíthat kormányt, így a demokrácia már nem is tetszett igazán neki. Valóban érthetetlen, hogy hogyan történhetett olyan skandalum, miszerint a jobboldal irányíthat. Raskó elvtárs szerint azonban erre is van megoldás, mégpedig az, hogy ha jön egy nagy, kijózanító háború, amiben százezrek halnak meg. Nyilván azok a százezrek, akik nem tetszenek Raskónak és persze a szektavezérnek. Így, a létrejövő anarchiát követően majd jön az igazi aranykorszak és most már biztos, hogy jó világ lesz. Csak addig bírjuk ki. Próbáltak már ilyet, azt hívták kommunizmusnak, 100 millió halottat eredményezett, aranykort azonban nem. A Karantén azonban itt nem állt meg, hiszen Arató Gergelyt is nyakon csíptük, Gyurcsány hű szolgája ugyanis Pressman nyomdokait követve fröcsögött Rogán Antal amerikai szankciós listás döntése nyomán, miközben kissé illumináltnak tűnő állapotban egyszer sem tudta kimondani Rogán nevét. Végül a magyarokat egyre inkább támadó ukránokkal is foglalkoztunk, akik át akarják venni a helyünket a NATO-ban és az Európai Unióban. Tartsatok most is velünk!
Facebook hozzászólás
bl
2025-01-11 at 20:57
Vívmányai a kommunizmusnak van, a jobboldaliságnak szabályai vannak. A legfontosabb szabály, hogy egyedül vagy minden bajoddal. Ha ezt megérted, akkor nem fogsz nyafogni segítségért, ugyanakkor segíteni fogsz azon, aki szerinted megérdemli ezt. Az önzés politikája ez, ugyanakkor a végtelen szolidaritásé is, attól függ minden, hogy mennyire vagy magabíró és mennyire vagy belátó.
sorold a jobboldaliság vívmányait gergő
2025-01-11 at 20:49
…de az isten szerelmére…mária repedt sarkára…valaki árulja már el a “jobboldaliság” mit takar mert sajnos 15 év fidesz kormányzás alatt nem sikerült egy gramm jobboldaliságot sem felfedezni az országban…gondolom nem állok ezzel egyedül ….a folyamatos hangzatos lózungokban nincs hiány hisz minden befizetett adóforintunk erre megy el a habiszti (kóser) konzervatívizmus reklámozására…de egy fél rendelet nem történt még a 15 év alatt ami a woke lmbtq fehér faj ellenes pusztító ideológiát és az őt kisérő rablókapitalizmus nem megállítaná hanem fékezné valamelyest…sőt..!!!!…..gergő!…ne tegyél már a sírba!
Sas
2025-01-11 at 20:42
kontraproduktív az ilyen riogatás—mert–semmilyen jogi intézkedés nem követi.
Csak a Tisza
2025-01-11 at 20:14
A bolsevik fidesz helyébe inkább hallgatnék.
A fidesz a kínai komcsik csicskája.
Orbán a komcsi Lukasenka barátja.
A fidesz rejtegeti a bolsevik aktákat.
Orbán áll a bolsevik Észak-Korea oldalán.
A FIDESZ A BOLSEVIZMUS ÉS A TISZA A GYÓGYÍR
K
2025-01-11 at 19:30
–Egy hét, és jön Donald Trump és béke lesz , és az Ál Magyar Péter telefonrabló EU-s hátszele alább fog hagyni.
–Azért az elég gusztustalan, hogy a bűnözők által vezetett Európai Unió falaz és fedezi egy telefonrabló garázdálkodását.
Theo
2025-01-11 at 19:20
Jó a cimkep.
Kár, hogy nincs ez a műsor a HirTv -n.
bl
2025-01-11 at 19:08
Valamikor a bolsevikek voltak a mensevikek és a mensevikek voltak a bolsevikok, csak szómágiával Leninék elnevezték magukat nagynak-bolsojnak (valójában egy szűk kisebbség voltak, akik korlátlan terrorral értek el céljukat). Szómágiával haladnak most is, lépésről lépésre, tégláról téglára, egy nagy háttérhatalmi ügyködés az egész,
(Pótápi halála után 3 nappal már aktívak lettek a “helyi” troll-demokraták (készülnek a választásra) és közben újmúltat hazudnak maguknak, ahogy Petike is.)
"mindenszarista"
2025-01-11 at 18:54
TISZA Magyarország legprimitivebb társadalmi rétege !(+buzik)
Mindendenszarista parazita alkesz drogos buzernyákok !
Soros “faszkarbantaró” Weber csicska Peter 1G naponta beleszarik a büdös pofájukba ismét sorban állnak repetáért !
könyörögnek Peti még… még…még !
Amikor a Peti énekli a ” börtön ablakában ” ezek a gyönyörtöl befosnak és beleélveznek a bugyi és gatyába !
A pusztulásra kiéhezett agyhalottak igazából megérdemelnék a
soros GAYROPA buzi és soros népcsere faj keverék kényszer kvota-terv EU-érték korbácsot !
És ha “naiv tudatlanságot” csak az Orbán Fidesz fobiás agyhalál motiválja
kevés a változáshoz !
Bárki lesz a kormányony a csicska az csicska marad
Kárpáti
2025-01-11 at 18:45
A PETI lesz az Európai Unió elnöke!!!