Idős emberekre támadt otthonában és öt sértettet megölt, tucatnyit bántalmazott, megkötözött, kirabolt az a banda, amelynek két tagja életfogytiglant kapott első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.
Az összesen 14 vádbeli cselekmény a fővárosban történt alig négy hónap alatt, 2010 októberétől 2011 januárjáig, a nyolc vádlott közül hat román állampolgárságú, de magyarul többnyire jól beszélő férfi.
A bűncselekmény-sorozat többek között nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölést, többszörösen minősülő rablást, testi sértést és személyi szabadság megsértését valósította meg az elsőfokú bíróság szerint.
Az elsőrendű vádlottat tényleges életfogytiglanra ítélték, a másodrendűt szintén életfogytiglanra, azzal, hogy leghamarabb 40 év múlva vizsgálható feltételes szabadságra bocsátása, egy személy – aki több esetben az elkövetők sofőrje volt – 10 évet, egy pedig hat és fél évet kapott. Egy magyar állampolgárságú nő, aki többször is tippadó volt, öt évet kapott, egy pedig felfüggesztett szabadságvesztést, két vádlottat viszont bizonyítottság hiányában felmentett a törvényszék.
A szóbeli indoklás során az életfogytiglannal sújtottak esetében a bíró elmondta: a cselekmények tárgyi súlya, brutalitása és sorozat jellege miatt más büntetés nem is jöhetett szóba, a másodrendű vádlottnál is csak azért nem tényleges az életfogytiglan, mert részletes vallomásokkal segítette a nyomozást, az ügyész azonban az ő esetében is súlyosításért fellebbezett.
A tényállás szerint a Romániából Budapestre költöző, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlottak a lakókörnyezetükben kiszemelt idős emberekre otthonaikban támadtak rá az esti, éjszakai órákban. Fojtogatták, puszta kézzel és tárgyakkal is ütötték áldozataikat, hogy értékeiket megkaparinthassák, majd megkötözve sorsukra hagyták őket.
Az elkövetők még törvénysértő céljuk, az értékek megszerzése szempontjából is szükségtelen mértékű erőszakot alkalmaztak a 71 és 90 év közötti gyenge, beteg sértettekkel szemben, akik többnyire meg se próbáltak ellenállni, legfeljebb csak szóban. Az egyik megkötözött áldozat szólt bántalmazóinak, hogy asztmás, fullad, adják oda a gyógyszerét, de az elkövetők csak rádobtak egy rongyot. A szakértő az elhunyt testhelyzete alapján megállapította, hogy halála előtt utolsó erejével a gyógyszerhez próbált eljutni – derült ki a szóbeli indoklás során.
Az egyik vádpont kapcsán a bíró a durva bűncselekmény-sorozaton belül is kirívóan brutális, elhúzódó bántalmazásról beszélt. Az idős házaspár férfi tagját éles eszközzel halálra kínozták, miközben az asszony hiába mondta, hogy nem tudják a bankkártya PIN-kódját. Két hét múlva az özvegy is elhunyt, ám ez a haláleset fizikailag nem függött össze a bűncselekménnyel.
A szóbeli indoklás során az is elhangzott, hogy a vádlottak egyik támadásukat szilveszter este követték el, a halálos bántalmazás után pedig órákat töltöttek egy szórakozóhelyen.
A bíró az elsőrendű vádlott védőjének korábbi felvetései nyomán kitért arra, hogy a nyomozás nem volt minden esetben kellően körültekintő, például a helyszínelések során több esetben elmaradt az ujjlenyomat, a DNS rögzítése, így fontos bizonyítékok veszhettek el.
Az egyik felmentett vádlott korábban elrendelt előzetes letartóztatása miatt bilincsben érkezett az ítélethirdetésre, de pár perc múlva már szabadlábon volt, egyik vádlott-társát azonban 10 éves szabadságvesztés kiszabása miatt a tárgyalóteremben nyomban előzetes letartóztatásba helyezték és megbilincselték.
Ügyészi és védelmi fellebbezések miatt nem jogerős az elsőfokú ítélet, a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS