A Viking társaság folyami hajóinak felülvizsgálatát és az új típusú hajók betiltását indítványozzák a dunai hajókatasztrófa kapcsán a sértetti jogi képviselők – írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint a szakértői vélemény megállapította, hogy a Viking Sigyn speciális orrkiképzése is hozzájárult a május 29-i dunai hajókatasztrófa bekövetkeztéhez.
A sértetti képviselők érvelését az egyesített folyami, nautikai és műszaki igazságügyi szakértői véleménnyel kívánják alátámasztani a kérdésben illetékes, a hajók és egyéb úszó létesítmények nyilvántartásával és műszaki felügyeletével kapcsolatban eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedési főosztályán.
A lap felidézi, hogy az egyesített szakértői vélemény szerint a Viking Sigyn az ütközéskor a megengedett sebesség duplájával haladt. A Monarchia sétahajó kapitányának vallomása szerint – amely együtt hajózott a szállodamonstrummal a Duna fővárosi szakaszán, a Parlament előtt – mind a ketten 3-4 kilométeres sebességgel haladtak, majd a Viking hirtelen felgyorsított 11,3 kilométerre. Ezzel Sógor Zsolt sértetti képviselő szerint relatív gyorshajtást követett el a kapitány; az előzés szabályait megszegve próbálta megelőzni a magyar sétahajót, amely ekkor már veszélyes közelségben volt. Erről a Sigyn közeljelző berendezése is kiadta a riasztást. A Sigyn speciális orrkiképzése miatt a szállodahajó 8-10 méteres torlóhullámot tolt maga előtt a víz alatt, ami belökte a Hableányt a Sigyn elé. A szállodahajó ekkor ütközött neki a sétahajó bal tatjának, és a speciális kiképzése miatt nem oldalirányban lökte ki maga elől a magyar hajót, hanem még jobban beforgatta, valószínűleg maga alá gyűrte. A Hableányon utazó 33 dél-koreai utas és kétfős magyar személyzet közül csak azoknak volt esélyük a túlélésre, akik a sétahajó oldalt nyitott fedélzetén utaztak. A hét túlélő is közülük került ki, akik közül többen is azt mondták kihallgatásuk során, hogy az őket elgázoló jármű után érkező – ugyancsak – szállodahajó a víz alá nyomva egyszerűen átgázolt rajtuk. Sógor Zsolt ügyvéd szerint az ukrán kapitány az egyesített szakértői vélemény szerint sem tett meg minden tőle elvárhatót, ezért gyanúsították meg segítségnyújtás elmulasztásával is. A sértetti képviselő ugyanakkor hangsúlyozta: a szakértői vélemény leírja az Idun kapitányának a felelősségét is a segítségnyújtás elmulasztása miatt.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az egyesített szakértői jelentés alapozta meg Jurij Csaplinszkij ismételt letartóztatását is. A Fővárosi Törvényszék a minap hagyta helyben a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amely egy hónapra elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsít az ügyészség.
Forrás: Magyar Nemzet; Vezető kép: Pinterest
Facebook
Twitter
YouTube
RSS