Elfogták szerdán a múlt hét végén Kanadában elkövetett tömeges késelés második gyanúsítottját, de nem sokkal később meghalt – jelentette be a helyi rendőrség. Sajtóértesülések szerint a gyanúsított maga okozta a halálát. Myles Sandersont a vasárnapi mészárlás óta keresték a rendőrök.
Szerdán először bejelentették, hogy feltűnt Rosthern város környékén, nagyjából 100 kilométerre a mészárlás egyik helyszínétől. Nem sokkal ezt követően már arról számoltak be, hogy Sanderson a hatóságok őrizetében van, a körzetben elmúlt a közbiztonságot fenyegető veszély. Rövid idő elteltével pedig bejelentették, hogy a gyanúsított meghalt. A rendőrség azt is közölte, hogy Sandersont autós üldözés után fogták el, miután autójával lesodródott az útról, és árokba borult. Nem erősítették meg azonban azt az értesülést, hogy önmaga okozta halálos sebeit, csak annyit tettek hozzá, hogy a holttestet orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Saskatchewan tartomány őslakos közössége, a James Smith Cree Nation területén vasárnap több helyszínen elkövetett támadássorozatnak tíz halálos áldozata volt, és tizennyolcan sebesültek meg. A rendőrség a 32 éves Myles Sandersont és egy évvel fiatalabb öccsét, Damien Sandersont gyanúsította a mészárlással. Damien Sandersont hétfőn holtan találták az egyik helyszín közelében. A mészárlás okát egyelőre nem sikerült kideríteni, de a hatóságok szerint csak az áldozatok egy részét támadták meg véletlenszerűen, többeket előre kitervelten választottak ki célpontnak. Friss közlések szerint a halálos áldozatok közül kilencen a James Smith Cree Nation közösséghez tartoztak. Életkoruk 23 és 78 év között volt. A sebesültek közül hárman még válságos állapotban vannak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Michael Bell
Facebook
Twitter
YouTube
RSS