Elfogta a rendőrség pénteken estére annak a csoportnak a tagjait, akik délelőtt megvertek egy nőt a Ferencvárosban, a Soroksári út környékén, miközben egy lövés is eldördült – közölte honlapján a hatóság. A támadók a korábbi hírekkel szemben nem hatan, hanem öten – három nő és két férfi – voltak, és külön-külön menekültek a nyomozók elől. A rendőrség valamennyiük esetében előterjesztést tett a letartóztatásuk indítványozására. A támadás indokáról egyelőre nem adott felvilágosítást a hatóság.
A rendőrség beszámolója szerint a IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az öt feltételezett elkövetőt előállították és őket gyanúsítottként hallgatták ki. Délelőtt többen is bejelentést tettek, hogy a Soroksári úton többen verekednek, valamint, hogy lövés is eldördült. A helyszínre érkező járőröknek a harmincnyolc éves sértett nő elmondta, hogy többen megtámadták és bántalmazták. A nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A sértett azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a támadók merre menekültek el. A nyomozás közben kiderült, hogy a fiatal nőt két férfi és három nő támadta meg, akiket a rendőrök rövid időn belül azonosítottak, majd több Soroksári úti lakásban elfogtak. Egyikőjüknél találtak egy gáz-riasztó fegyvert is, amit lefoglaltak. A korábbi hírek hat támadóról, három férfiról és három nőről szóltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság a három nő és a két férfi ellen fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást; a rendőrök mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A támadás indokáról egyelőre nem adott felvilágosítást a hatóság.
No gallery template found!Forrás, fotók: Police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS