Mégsem folytatta vallomását a volt Pest megyei rendőrfőkapitány a társaival együtt ellene korrupciós bűncselekmények miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Ármós Sándor szerint félreértés, hogy korábban beismerte a terhére rótt vádakat. A nyomozás adatai szerint a dandártábornokot tetten érték, amikor több millió forint kenőpénzt vett át, Ármós azonban azt állítja, hogy az összeget egy meg nem nevezett titokzatos belügyminiszériumi tisztségviselőnek adta át. A volt főrendőr esetében a büntetési tétel felső határa tizenkét év szabadságvesztés.
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem folytatta vallomását a társaival együtt ellene indított büntetőperének csütörtöki tárgyalásán Ármós Sándor, Pest megye volt rendőrfőkapitányát azzal vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy a Belügyminisztérium egykori tisztviselőjeként korrupciós ügyekbe keveredett, és több millió forint kenőpénzt vett át. A rendőr dandártábornok a per decemberi kezdetekor a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa által folytatott eljárásban elismerte tetteit, mint akkor mondta, a vádirat tartalma csaknem szóról szóra leírja a történteket. Állítása szerint valóban vett át nagy összegben pénzt, de azt a Belügyminisztérium egyik magas beosztású dolgozójának adta át, az illetőt azonban nem nevezte meg. Ármós a korábbi tárgyaláson jelezte, hogy folytatja vallomását, de csütörtökre meggondolta magát. A PestiSrácok.hu kérdésére az elsőrendű vádlott azt mondta, hogy téves értelmezésen alapul az a korábbi hírünk, amely szerint beismerésben lenne.
Ármós Sándor korábbi vallomásában elmondta, hogy két éve segítséget kért tőle a másodrendű vádlotthoz köthető cég lobbistája. A dandártábornok szerint a beszélgetésen elhangzott, hogy az Orbán-Simicska háború kirobbanása óta az oligarchával sokáig együtt dolgozó vállalkozás nagyon nehéz anyagi helyzetben van, ezért azt szerették volna kérni, hogy Ármós tudakolja meg, van-e esélyük állami támogatást kapni egy Balaton környéki beruházáshoz. Ármós a bíróságon azt vallotta, ígéretet tett nekik arra, hogy segít, majd ezek után beszélt a Belügyminisztérium egyik kormánytisztviselőjével, aki azt mondta neki, hogy a támogatás összege kétmilliárd négyszázmillió forint, amelyből az egy százalékos visszaosztást – huszonnégymillió forintot – az eddig megszokottaktól eltérően nem utólag, hanem előre kérik. A vádlott decemberben hangsúlyozta, a másodrendű vádlott és környezete először visszautasította az ajánlatot, emiatt újra találkozott belügyi kapcsolatával, majd abban állapodtak meg, hogy elég, ha tízmillió forintot fizetnek az érintettek. Erre az összegre már a másodrendű vádlott is igent mondott, majd a pénzt egy fekete táskába rakta és azt egy budapesti szállodában egy közvetítő útján átadta a tábornoknak. Ármós nyomatékosította, hogy a milliókkal teli táskát ő eljuttatta a Belügyminisztérium egyik tisztségviselőjének.
Kenőpénz átvétele közben érték tetten az egykori főrendőrt
A másik vádpont szerint az egykori Pest megyei rendőrfőkapitány több embernek is megígérte: egy román hivatalos személy segítségével utánanéz annak, hogy egyikük ellen Romániában kiadtak-e körözést. Mint kiderült, az illetőt nem körözték, ám a tábornok mégis ennek az ellenkezőjét állította azzal együtt, hogy hétmillió forintért elintézi, barátjuk zavartalanul beléphet Románia területére. Ármós emellett magánszemélyektől további hatósági ügyek elintézéséért újabb hétmillió forintot kért arra hivatkozva, hogy azt az ügyben eljáró külföldi hivatalos személynek továbbítja. Második fizetési részletként nyolcmilliót kért, és akkor érték tetten a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakembereinek jelzése alapján, amikor az utóbbi összeget átvette egy budapesti gyorsétterem parkolójában.
A csütörtöki tárgyaláson a korábban a romániai körözés miatt aggódó férfi, és a neki az ügyletben segítő barátja – a negyed és az ötödrendű vádlottak – tettek vallomást a bíróságon. Az Erdélyből származó terheltek elmondták: tisztában voltak azzal, hogy illegális ügylet egy állami tisztviselőnek kenőpénzt adni az ügyintézésért, de mint mondták, ők Romániában felnőtt magyarokként ahhoz szoktak hozzá, hogy ott szinte semmit nem lehet elintézni korrupció nélkül. A negyedrendű vádlott a tárgyalás elején a bíró kérdésére azt mondta, hogy nem érzi bűnösnek magát, majd később ezt módosította. Ármós Sándor és négy társa ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés, illetve külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés bűntette miatt indult büntetőper decemberben, a dandártábornok esetében a büntetési tétel felső határa tizenkét év.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS