Haszan Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet vezetője kedden üdvözölte ugyan Emmanuel Macron segítségét egy libanoni “reformkormány” létrehozása érdekében, ugyanakkor visszautasította a hangnemet, amellyel a francia elnök az ország minden politikai erejét ostorozta a legutóbbi kormányalakítási kudarc miatt.
Naszralláh egy televíziós beszédében dicsérendőnek nevezte ugyan, hogy Macron segíteni próbál a libanoni belpolitikai válság megoldásában, de azt is mondta, hogy a francia államfő nem beszélhet úgy, mintha irányítója lenne ennek a közel-keleti országnak. Macronnak nincs semmiféle felhatalmazása arra, hogy ügyészként, bíróként vagy libanoni legfelsőbb vezetőként ítélkezzék az ország ügyében – hangsúlyozta.
Miután a múlt szombaton Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök lemondott, mert nem tudott kormányt alakítani, Macron “kollektív árulással” vádolta a libanoni politikai szereplőket, úgy fogalmazott, hogy saját magánérdekeiket helyezték előtérbe, és nem tartották be a Franciaország és a nemzetközi közösség előtt vállalt kötelezettségüket.
A francia elnök szeptember elején, bejrúti látogatása során leszögezte: az arab országban reformokra van szükség az áramszolgáltatás, a bankügy, az igazságszolgáltatás és a közbeszerzések területén. Ezt megelőzően szankciókkal fenyegette meg a libanoni politikai vezetést, ha nem hajt végre komolyabb reformokat. A nemzetközi segélyek folyósítását Macron a reformok októberig való elindításához kötötte.
Adíb kormányalakítási kísérletei azonban kudarccal jártak, legfőképp Nabih Berrinek, a parlament elnökének és szövetségesének, az Irán támogatását élvező Hezbollahnak azon követelése miatt, hogy a pénzügyminiszteri posztot adják síita politikusnak. Ez a fejlemény váltotta ki a francia államfő indulatos megnyilatkozását, Naszralláh pedig határozottan visszautasította annak “hangnemét”.
Ha a francia elnök mindenáron bűnöst akar keresni saját kezdeményezésének zsákutcába jutásáért, azt megtalálja az amerikaiak között és Szaúd-Arábiában
– hangoztatta a Hezbollah vezetője.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS