Eltűnt százmilliók nyomában – Hódmezővásárhely legjelentősebb közéleti bűnügye címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken reggel a vásárhelyi Jobbik iroda előtt Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll ügyvezetője.
Újabb fejlemények kerültek napvilágra a több éve indult K’Art ügyben, melyben most már – a Szeviép ügyben érintett szegedi szocialisták után – a hódmezővásárhelyi Jobbiknak is van bírósági papírja arról, hogy érintett közéleti, korrupciós büntetőügyben – mondta Szabó Bálint. Hozzátette, mindezt az ügyészség állítja vádiratában, melyben 2018. április 12-én a Szegedi Járásbíróságon tárgyalás veszi kezdetét. A különösen jelentős értékre elkövetett csődbűntett gyanúja miatti eljárásban egyelőre a K’Art cégcsoport felszámolóbiztosait gyanúsítják, de egy másik, vélhetően ehhez kapcsolódó büntetőügyben egy politikus is érintett lesz, akit Szabó Bálint egyelőre nem kívánt megjegyezni. Emlékeztetett, három évvel ezelőtt a vásárhelyi Jobbik irodában járt, ahol helyi és országgyűlési képviselővel csaknem tettlegességig fajuló vita közepette a Jobbik akkor azt állította, nincs K’art ügy és K. Imre, akkori listavezetőjük, aki majdnem polgármester-jelöltté is vált, nem érintett az ügyben – mondta Szabó Bálint.
A jogász kijelentette, büntetőjogi felelősségének tudatában kijelenti, alaposan feltételezhető, hogy a K’Art cégcsoportnál elcsalt pénzek egy jelentős része a hódmezővásárhelyi Jobbik pártfinanszírozásába vándorolt. Ha ezért a kijelentéséért pert kíván indítani a Jobbik, vagy K. Imre családja, áll elébe – fűzte hozzá. Szabó Bálint beszámolója szerint az látszik, egyelőre a felszámolók viszik el a balhét, de ezt nem fogják annyiban hagyni. Egyértelműen tudható, az egyik felszámoló, aki akkor egy huszonéves ifjú hölgy volt, abban az időszakban többször találkozott és egyeztetett K. Imrével. A felszámolónak egyébként szegedi üdülője, pécsi családi ház,a budapesti lakása és több nagy értékű gépjárműve van – emelte ki Szabó, hozzátéve, a K. család is Audikkal, Mercedesekkel jár, miközben a ki nem fizetett alvállalkozók igyekeznek nem csődbe menni. A jogász hangsúlyozta, célja hogy a csaknem hatvan alvállalkozó elégtételt kapjon elvégzett munkájáért és a szegedi Szeviép-ügyhöz hasonlóan elmegy a végsőkig. Az ügy további fejleményeiről Szabó Bálint a jövő héten ad tájékoztatást.
Forrás: Vásárhely24.com. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS