Vasárnap délután egy, a Balatonban eltűnt személyhez riasztották a vízimentőket – közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az Origóval. A szakemberek három mentőhajóval és két szonárkészülékkel érkeztek Balatonfenyvesre, és azonnal megkezdték a mélyvíz átvizsgálását.
A sekély vízben a strandi vízimentő irányításával a fürdővendégek élőláncot alkotva keresték az eltűnt személyt; a kutatásban részt vettek a Balatoni Vízirendészet kollégái is. Az eltűnt fürdőzőt azonban már nem sikerült megmenteni; holttestére késő délután, a víz alatt bukkantak rá. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Orbán Zoltán elmondta: az 55 éves magyar férfi vasárnap délelőtt, Balatonfenyves térségében gumimatraccal ment be a tóba, majd eltűnt. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője közölte: három mentőhajóval és két szonárral kezdték meg a férfi keresését a mélyvízben, a sekély területen pedig a strandi vízimentő irányításával a fürdővendégek élőláncot alkotva keresték az eltűntet a Balatoni Vízirendészet tagjai segítségével.
Forrás: Origo, MTI; Fotó: VMSZ
Facebook
Twitter
YouTube
RSS