Előzetes letartóztatásba helyezik Romániában Mircea Negulescut, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ploiesti-i kirendeltségének egy volt ügyészét, akit tanúk megfélemlítésével, zsarolással és bizonyítékhamisítással gyanúsít az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ).
A 30 napos vizsgálati fogságot a legfelsőbb bíróság hagyta jóvá csütörtöki jogerős végzésében, helyt adva a SIIJ fellebbezésének, miután eredetileg csak hatósági felügyeletet rendelt el. A legfőbb ügyészség közleménye szerint Negulescu több esetben is megfélemlítéssel vagy vádalkuval próbálta hamis tanúzásra rávenni az általa vizsgált korrupciós ügyek szereplőit, újabb ügyekhez kreálva bizonyítékokat. Ebben állítólag egy rendőr is segített neki, aki szintén gyanúsított az ügyben.
A román média tudni véli, hogy Negulescu kitalált ügyeinek egyike a Ponta-Blair néven elhíresült, nagy médiavisszhangot kiváltó dosszié. A DNA ploiesti-i ügyésze 2016 őszén zár alá helyezte Victor Ponta volt miniszterelnök vagyonát, azzal gyanúsítva őt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik politikusa 2012-ben befutó törvényhozói helyet vásárolt tőle 220 ezer euróért. A gyanú szerint ebből a pénzből fizette ki egy PSD-közeli alapítvány Tony Blair volt brit kormányfő tiszteletdíját, aki 2012 márciusában részt vett egy bukaresti konferencián.
Negulescu ellen azt követően kezdett vizsgálódni a SIIJ, hogy nyilvánosságra került egy korrupcióval vádolt ploiesti-i politikus által készített hangfelvétel, amelyen Negulescu megpróbálta rávenni, hogy hamisan tanúzzon az ügyben. A ploiesti-i DNA-ügyészek túlkapásai miatt indított vizsgálat során tavaly tavasszal a később európai főügyésszé megválasztott Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész is gyanúsítottá vált. A SIIJ erre és egy másik vizsgálatra hivatkozva akkor hatósági felügyelet alá helyezte a DNA volt vezetőjét, ám az intézkedést a legfelsőbb bíróság eltörölte. Codruţa Kövesit két éve a 2016-os választásokon győztes, tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyomására mozdították el a DNA éléről. A PSD azt hangoztatta, hogy Codruţa Kövesi főügyészi mandátuma idején a több száz román politikust rács mögé küldő DNA visszaéléseket követett el, a román igazságügyi miniszter pedig emiatt kezdeményezte és érte el felmentését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda
Facebook
Twitter
YouTube
RSS